A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Csütörtökön kezdődik a Quimby Dallamképek című kiállítása a Budapest Parkban, ugyanott koncert szeptember 7 -én.

2018. augusztus 29., 18:44

Kilenc progresszív, fiatal grafikus formált képpé egy-egy Quimby dalt, így született meg a Dallamképek című kiállítás, amelyet a zenekar szeptember 7-i , budapest parkos koncertje előtt, augusztus 30. és szeptember 7-e között bárki megtekinthet érvényes koncertjeggyel.  (Illetve természetesen a Quimby-koncert napján is.) Sőt, a képekre licitálni is lehet majd, a befolyt összeggel egy hallássérülteket segítő alapítványt támogatnak.   

A Quimby ebben az évben a legkülönfélébb játszótereket próbálja ki koncertjei során: hallhattuk őket szimfonikus zenekarral, láthattuk őket cirkuszi artistákkal kiegészülve, most pedig képként köszönnek vissza jól ismert dalaik. A Budapest Park felkérésére ugyanis kilenc fiatal grafikus formálta képpé a zenekar egy-egy számát, nekik köszönhetően így most azok is megismerhetik őket, akik sosem hallhatták azokat, a rajongók pedig úgy találkozhatnak az ismert dallamokkal, ahogy még sosem látták őket.

A felkért művészek – Biacsics Renáta, Csató Csenge, Csordás Levente, Jámbor Évi, Kalászi Benjámin, Lovrity Anna, Moravszki Kata, Szabó  Zsófi és Szurcsik Erika – mindegyike sajátos, markáns látásvilággal rendelkezik, most ezt keresztezték a Quimby szürreális álomvilágával.

A kiállítás augusztus 30-án nyílik a Budapest Park Pop-up Galériájában, és érdemes figyelni a Quimby és a Budapest Park csatornáit, a képek bemutatása után ugyanis indul a licit, így bárki hazaviheti a kedvenc számát kép formájában. Az online árverésből befolyt összeget egy a siketeket segítő alapítvány számára ajánlják fel.

Kiss Tibi mesél a kiállításhoz kapcsolódó játék menetéről:

A koncert Facebook-eseménye

A kiállítás Facebook-eseménye

Az egyik (kedvenc) képpé formált Quimby-dalunk:

Nyitókép: Sinco