A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Dalok a Röyksopp utolsó albumáról

2014. október 11., 10:16

A norvég Röyksopp duó a svéd énekesnővel, Robynnal közös tavaszi ötszámos EP után november 10-én még előáll egy lemezzel: az elektronikus zenei párosnak ez lesz az utolsó albuma – és már csaknem a dalok fele meghallgatható róla itt megjelenés előtt.

A 2009/2010-es Junior/Senior lemezpárt bő négy évvel követő új Röyksopp-album a hírek szerint egyben az utolsó is lesz: Torbjørn Brundtland és Svein Berge a közös zenéléssel nem hagy fel, de már már nem hisznek albumformátumban. The Inevitable End (Az elkerülhetetlen vég) című LP-jükről a szeptemberben közzétett két szám (a Skulls című technós nyitódal és a Robynnal közös tavaszi Monument új verziója) után az elmúlt 48 órában egymás után két új szerzeményt is bemutattak, és így – egy 2013-as kislemezről ismert két további dallal együtt – összesen már hat felvétel (az album alapkiadásáról öt szám, továbbá egy bónuszdal) meghallgatható itt. Az eddig közzétett számokban már a lemez mind a négy vendégénekesét hallhatjuk: a svéd Robyn és a norvég Susanne Sundfør mellett a walesi Man Without Country shoegaze/elektropop duóból ismert Ryan Jamest és az angol The Irrepressibles barokk pop együttes falzetthangú vezérét, Jamie McDermottot is (a vele készült downtempo dalok a legszebbek).

A sötétebb és személyesebb anyagként jellemzett új Röyksopp-album első négy dala sorrendben…

Skulls

Monument [The Inevitable End Version] (feat. Robyn)

Sordid Affair (feat. Ryan James)

You Know I Have To Go (feat. Jamie Irrepressible)

…ráadásként pedig itt a 2013-as Running To The Sea/Something In My Heart kislemez dalpárja, melyből az A -oldalas slágere átkerült az album törzsanyagába, a B-oldalas dal pedig a deluxe kiadás bónuszszekciójában kapott helyet:

Running To The Sea (feat. Susanne Sundfør)

a fenti stúdióverzió mellett itt van mutatóba a dal tévés ősbemutatója is 2012 novemberéből:

Something In My Heart (feat. Jamie Irrepressible)


az album számlistája:

Röyksopp: The Inevitable End (2014)

01. Skulls
02. Monument (feat. Robyn) [T.I.E. Version]
03. Sordid Affair (feat. Ryan James of Man Without Country)
04. You Know I Have To Go (feat. Jamie McDermott of The Irrepressibles)
05. Save Me (feat. Susanne Sundfør)
06. I Had This Thing (feat. Jamie McDermott of The Irrepressibles)
07. Rong (feat. Robyn)
08. Here She Comes Again (feat. Jamie McDermott of The Irrepressibles)
09. Running To The Sea (feat. Susanne Sundfør)
10. Compulsion (feat. Jamie McDermott of The Irrepressibles)
11. Coup de Grace
12. Thank You

a deluxe kiadás bónuszlemeze:
01. Do It Again (feat. Robyn) [RYXP Version]
02. Goodnite Mr. Sweetheart
03. Caramel Afternoon
04. Oh No
05. Something In My Heart (feat. Jamie McDermott of The Irrepressibles)

http://theinevitableend.com

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39