A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

A begipszelt lábú Dave Grohl trónon ülve folytatja a Foo Fighters-turnét

2015. július 5., 16:45

A Foo Fighters három héttel ezelőtti göteborgi koncertjét Dave Grohl a szárkapocscsonttörése ellenére is végigjátszotta, de műtétje után orvosi tanácsra le kellett mondania a turné összes további júniusi állomását (köztük a Glastonbury fesztivál headliner posztját, ahol a helyére lépő Florence + The Machine egy Foo Fighters-feldolgozással tisztelgett előtte). Grohl azonban múlt éjszaka Washintonban újrakezdte a turnézást zenekarával és begipszelt lábával – egy különleges gitártrónon ülve!

Az első albuma megjelenésének 20 éves évfordulóját épp július 4-én ünneplő Foo Fighters tehát végül az eredeti tervek szerint el tudta indítani turnéja amerikai szakaszát, a változás csupán annyi lett, hogy a színpadot takaró függöny felemelkedése után a nézők a lesérült frontembert egy külön részére épített – gitárnyakakkal, reflektorokkal és FF-logóval díszített – trónon ülve láthatták. Ami a koncertek közepén szokásos rövid akusztikus blokkot illeti, oda Grohl mankóval bicegett ki a zenekar két gitárosának, Chris Shiflettnek és a veterán Pat Smearnek kíséretében.

a koncert kezdése a függöny lerántásával és az Everlong című nyitódallal:

a Big Me című szám bevezetőjében Grohl elmesélte a lábtörés és a trón sztoriját is:

a kifutón előadott kétszámos akusztikus blokk a My Hero és Times Like These című dalokkal, majd visszabicegés a színpadra David Bowie és a Queen 1981-es slágerének, az Under Pressure-nek a feldolgozásához:

a For All The Cows című dal intrójában – az alábbi videón az 1. percnél – Grohl az édesanyját is felhívta a színpadra:

foo-tron5

a washingtoni koncert számlistája:

Everlong
Monkey Wrench
Learn To Fly
Something From Nothing
The Pretender
Big Me
Congregation
Walk
Cold Day In The Sun
My Hero (akusztikus verzió)
Times Like These (akusztikus verzió)
Under Pressure (Queen & David Bowie-feldolgozás)
All My Life
These Days
Outside
Breakout
For All The Cows
Alone + Easy Target
This Is A Call
Generator
Best Of You

.
ráadásként itt egy januári fotó a Las Vegas-i CES (Consumer Electronics Show) technológiai kiállításról, ahol a Gibson cég a Trónok harca tévésorozat vastrónusát gitárokból építette meg – ami nyilvánvalóan mintaként szolgált Dave Grohl gitártrónjához is:

gibson-throne

grohl-tron-rajz

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39