Tony Visconti-interjú: David Bowie öt új dalt írt és rögzített halála előtt
David Bowie hétfő reggeli halálhíre óta folyamatosan érkeznek a részvétnyilvánítások, emlékező és tisztelgő posztok (és feldolgozások, a National énekesétől Madonnáig), de a legfontosabb infók mindig Tony Visconti producertől jönnek, aki 1969-es második nagylemezétől egészen utolsó albumáig együtt dolgozott a dalszerző-énekessel a stúdióban. A 71 éves Visconti hétfői első üzenetében elmondta, hogy a súlyos beteg művész a Blackstar albumot búcsúajándékként készítette, ám egy tegnapi Rolling Stone-interjúban azt is elárulta, hogy Bowie az utolsó heteiben is írt és rögzített még öt új számot.

Tony Visconti egy éve szerzett tudomást az énekes rákbetegségről, mikor Bowie egy kemoterápiás kezelés után kopaszon és szemöldök nélkül nélkül jelent meg nála a stúdióban, hogy a Blackstar albumon dolgozzanak (a lemez lényegi részét január és március között rögzítették). 2015 közepére az énekes állapota javult, ám további kezelések után novemberben súlyosan visszaesett, és már tudta, hogy végső stádiumban van (utolsó nyilvános szereplése a Lazarus musical díszbemutatóján volt december 7-én). Visconti a tegnapi interjújában elárulta, hogy Bowie egy héttel a halála előtt felhívta, és közölte vele, hogy megírt és feldemózott öt új dalt – és azokat rendes stúdióverzióban is rögzíteni szerette volna a producerrel és zenészeivel egy következő albumhoz.
„Ha ennyire lelkesen akart még egy újabb albumot készíteni, nyilván úgy gondolta, hogy van még hátra néhány hónapja. Szóval a vég nagyon hirtelen kellett hogy jöjjön… Nem tudom a pontos részleteket, de az után a telefonhívás után nagyon hamar elhatalmasodhatott rajta a betegség” – idézi fel Visconti azt a bizonyos utolsó munkamegbeszélést.
Csak abban reménykedhetünk, hogy az öt utolsó Bowie-dal demója is nyilvánosságra kerül majd, ahogy a 2013-as The Next Day albumról első körben lemaradt szerzemények is megjelentek idővel, a bővített The Nex Day Extra című kiadvány bónuszlemezén.
.
január 8-án, az énekes 69. születésnapjának estéjén a Holy Holy nevű zenekarával turnézó (és sok Bowie-feldolgozást játszó) Visconti felhívta barátja számát és a New York-i Highline Ballroom közönségével énekeltetett Happy Birthday!-t David Bowie hangpostafiókjára:
.
Visconti január 11-én kitett Facebook-posztja:
. . . és szerdai Rolling Stone-interjúja:
http://www.rollingstone.com/music/news/david-bowie-planned-post-blackstar-album-thought-he-had-few-more-months-20160113
a Bowie-albumok, melyeken Visconti producerkedett:
1969: David Bowie (amerikai címén: Man of Words/Man of Music, újrakiadásban: Space Oddity)
1970: The Man Who Sold The World
1974: David Live
1975: Young Americans
1977: Low
1977: „Heroes”
1978: Stage
1979: Lodger
1980: Scary Monsters (And Super Creeps)
2002: Heathen
2003: Reality
2013: The Next Day
2016: Blackstar