Deap Vally: Magic Medicine – videós dal az amerikai csajduó új Marriage albumáról
A 2013-as Sistrionix debütanyaguk turnéjával a néhai Gozsdu Manó Klubba, majd a 2016-os Femejism albumuk idején a Red Hot Chili Peppersszel már a Budapest Sportarénába is eljutó amerikai Deap Vally-rockcsajok tavaly a Flaming Lipsszel adtak ki Deap Lips néven közös lemezt, idén pedig már két négyszámos EP-vel is előálltak: a februári Digital Dreamen SoKo, Peaches, KT Tunstall, a Warpaint-tag jennylee és a Kills-gitáros Jamie Hince voltak a vendégeik, a júniusi American Cockroach-on pedig az Eagles Of Death Metal-basszista Jennie Vee és a Savages-alapítótag Ayşe Hassan. Most még egy albumot is bejelentettek az év végére.

A november 19-én érkező harmadik Deap Vally-sorlemez a Marriage címet kapta. „Zenekarban lenni olyan, mint egy házasságban: néha varázslatos, néha elviselhetetlen kihívást jelent. Hogy újjáélesszük ezt a házasságot, a harmadik albumot műfajtágító kísérletté tettük új közreműködőkkel és új hangszerelésekkel, amelyek kitolták a ránk jellemző korábbi határokat. Megszabadulunk azoktól a merev kreatív korlátoktól, amelyeken belül eddig léteztünk (két tag, két hangszer, két hang). . . és nagyon örülünk, hogy az alkotói újjászületésünk eredményét örökre megőrzi a Marriage” – mondja a két művésznő az albumról, melyre az idei EP-kről átmentett két-két videós szám (Look Away, High Horse, Give Me A Sign, I Like Crime) mellé nyolc további szerzemény is került.
View this post on Instagram
A lemezbejelentéshez közzétett Magic Medicine első verziója még öt éve született Nashville-ben, de végül Los Angelesben fejezték be, és közben a kémiai módon előidézett euforikus kábulatról szóló dalszöveg is „új értelmet kapott a koronavírus idején, mikor mindennél jobban szükségünk van valami csodás gyógymódra, hogy ismét biztonságosan bulizhassunk és szabadnak érezhessük magunkat”.
I’m seeing glitter in the sky
Oh it’s another slice of paradise
I dance to the rhythm of the hands
They lead me to a phosphorescent land
Push through the fog as we climb towards the fire
The clouds parting ways as we’re moving on higher
Got me, got me, got me floating
I can’t, I can’t get enough of it
It’s magic, magic medicine
I can’t, I can’t, I can’t get enough of it
I feel you keep on magnetizing
The hold you’ve got on me, it’s mesmerizing
Oh, this effervescent feeling
And how it gets me howling at the ceiling
Push through the fog as we climb towards the fire
The clouds parting ways as we’re moving on higher
.
a Marriage album számlistája az alábbi Bandcamp-lejátszón:
a londoni Savages-basszistalány Ayşe Hassannal készült Better Off With Nothing című legutóbbi daluk sajnos nem kerül át az albumra: