A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

DEVA ÉVZÁRÓ KONCERT A MOMKULTBAN DECEMBER 15-ÉN

2022. december 14., 10:06

A budapesti MOMKULT-ban zárja idei, igen sikeres évét az ország egyik legkurrensebb exportcikke, Deva. Bár koránál fogva Deva az Y illetve inkább a Z generáció egyik kedvenc előadója, a szülők is nyugodtan részt vehetnek a koncerten, az énekes-dalszerző zenéje ugyanis modern, de közben időtlen, mint egy népdal. Erről az összes generáció képviselői meggyőződhetnek december 15-én a MOM Parknál.

A karizmatikus énekesnő mozgalmas évet tudhat magáénak. Még az év elején megjelent a bemutatkozó albuma Csillag címmel Zságer Balázs kiadójánál. Ezzel egyidőben megkapta a neves Music Moves Europe Díjat és a Petőfi Rádió legjobb női előadói díját, nemrég pedig az MTV Music Awardsra is jelölték. A hazai nagyobb fesztiválok mellett Deva fellépett a Vienna Waves-en, az Eurosonicon, a The Great Escape és a Superbloom fesztiválon is. Fergeteges évvégi örömzenélésre számíthat, aki decemeber 15-én ellátogat a MomKultba.

Fellépők:

Takács Dorina – ének, szintetizátor

Zahár Fanni – fuvola

Gozlán Fatima – ütősök

Szallabek Balázs – gitár, elektronika

Chrobák Adrán – gitár, elektronika

Sikó Alpár – szaxofon

Zságer Mészáros Szandra – vizuál

Az est vendégelőadója a feltörekvő Hari Drama lesz – a művészeti kollektíva koncertjeit robbanékony, improvizatív élmény jellemzi, bátran merítenek a világ minden tájáról energiát.

Facebook-esemény

Aki esetleg lemaradt róla: a napokban jelent meg Deva új videója Emilyen címmel, amiről Dorina a következőket árulta el:

Ez a dal Nemes Nagy Ágnes versének a feldolgozása. Azért fogott meg, mert akkoriban pont az élet sötétebb oldala villant fel előttem, és megcsapott az érzés, mennyire változó minden, hogy körülöttünk minden egy folytonos változás, és csak apró porszemek vagyunk, amik az egészben szállingóznak körbe-körbe. Ezt a folytonosságot igyekeztem megfogni. Miközben ezen gondolkodtam, láttam magát a Földet is összeállni bolygóként, hiszen ő is rengeteg részből tevődött-kavarodott össze, és lett belőle valami egészen különös – pont olyan, mint mi.

A motion design videót Zságer-Mészáros Szandra és Katona Kati készítette.

Időközben megjelent a Csillag című album vinylen is, amit itt lehet megrendelni.