A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

DIIV: Skin Game +FRISSÍTÉS: Taker – újabb dal az új Deceiver albumról + a WIVES budapesti koncertbejelentése

2019. július 24., 6:13

A DIIV brooklyni shoegaze/noise pop/indie rock együttes a 2012 legjobb lemezei közt ünnepelt Oshin debütalbum után másodjára még erősebb anyagot készített: a 17 számos dupla Is The Is Are, melyen a szólógitáros-énekes Zachary Cole Smith exbarátnője, Sky Ferreira is hallható volt, simán bekerült 2016 legjobbjai közé. A frontember 2017-ben megszabadult drogfüggőségétől (immár rövid hajat és szemüveget visel), 2018-ban már új szerzeményeket is bemutatott zenekarával, és a 2019. október 4-re várható harmadik albumról ma az első számot is közzétette.

A Dive című Nirvana-dalról elkeresztelt együttes háza táján a legutóbbi album óta más változások is történtek: a ritmusszekcióból Ben Newman dobos mellől távozott a problémás basszista Devin Ruben Perez, akinek feladatkörét a billentyűs-gitáros Colin Caulfield vette át, míg a piros sapkás gitáros Andrew Bailey egy WIVES nevű másik New York-i zenekarral is elkezdett játszani (a hagyományosabb indie rock hangzású WIVES meghökkentő módon szintén 2019. október 4-én ad ki albumot, melynek őszi turnéján november 24-re egy budapesti koncertet is bejelentett a Dürer Kertbe).

View this post on Instagram

hi lp3 2019

A post shared by DIIV (@lovealienzzz) on

Zachary Cole Smith, akit tavaly már a Los Angeles-i dalszerző-énekes Launder és a francia színész-énekesnő SoKo közös Keep You Close duettjében is hallhattuk pengetni, idén áprilisban a fenti Instagram-poszttal már jelezte, hogy 2019-ben érkezik a harmadik DIIV-nagylemez. A Captured Tracks kiadó az elmúlt egy hétben kis videók és fotók kíséretében betűnként tette közzé az új album címét (Deceiver), tegnap estére az időben már előrébb járó új-zélandi iTunes-oldalán a rajongók már felfedezhették a tízszámos anyag borítóját és megjelenési dátumát (október 4.), és mára az első kislemezdalnak választott Skin Game is elérhetővé vált.

One afterthought on a skin game
„I took it as prescribed”
Vow do no harm, buy the cure
But first you’ll buy the disease

I can see you’ve had some struggles lately
Hey man I’ve had mine too

Fighting to get through the door
But I can’t live like this anymore
They gave us wings to fly
But then they took away the sky

Well, what you want?
„Serve me.”
Sell me to the spoon
I’m cashing in, falling out, hung me up
Strung out to please the king in metropolitan’s Sackler wing
I can help you it’s how I help myself

I can see you’ve had some struggles lately
Hey man I’ve had mine too

Fighting to get through the door
But I can’t live like this anymore
They gave us wings to fly
But then they took away the sky

I wanna be your doll
But I won’t be your dog anymore
You gave us wings to fly
But then you took away the sky

Sunken ceiling and a sideways grin
We live to use and we use to live
Crack a window
Get some life in you

Holding in coughs, hiding my head
„Everyone respects the dead”
I can help you it’s how I help myself

Sunken ceiling and a sideways grin
We live to use and we use to live
Crack a window
Get some life in me

FRISSÍTÉS: augusztus 22-én az album Taker című számát is közzétették!

You watched my lips make
The  promise I betrayed
The  years I lived in vain
Chasing the pain with pain

Stand down

There’s  oil in my name
My  tongue flickers like a wilting flame

Lay it all out
The  path of wreckage that I cut
All in want of what?

Who were you to believe?
Your lying eyes or me?
I  won’t let them tie to you
The shit I put you through

Stand down

There’s oil in my name
My tongue flickers like a wilting flame

Lay it all out
The path of wreckage that I cut
All in want of what?

.
a Sonny Diperri producer (Animal Collective, Protomartyr, Portugal. The Man stb.) segédletével készült új nagylemez számlistája és borítója Rhys Lee ausztrál képzőművész egyik festményével:

DIIV: Deceiver (2019)

01 Horsehead
02 Like Before You Were Born
03 Skin Game
04 Between Tides
05 Taker
06 For The Guilty
07 The Spark
08 Lorelai
09 Blankenship
10 Acheron

.
egy 2018 novemberi DIIV-koncert a Skin Game mellett további új dalokkal – a számcímeknél dőlt betűvel jelölve:

Wistful
Skin Game
Under The Sun
Baritone
Park Wild
Bent (Roi’s Song)
Portugal
Soundcheck
Dopamine
Metal
Dust
Doused

.
a DIIV-gitáros Andrew Bailey másik zenekarának, a gitáros-énekes Jay Beach, a basszista Alex Crawford és Adam Sachs dobos társaságában vitt WIVES kvartettnek az idén márciusi Waving Past Nirvana és júniusi The 20 Teens klipdalok után. . .

. . .szintén október 4-én jelenik meg albuma, So Removed címen az alábbi borítóval és számlistával:

az A Flock Of Nuns Circle A Shark Carcass című első Wives-EP még 2016-ból:

.
a Wives 2019. november 24-re, a Dürer Kertbe meghirdetett budapesti koncertje a szervező A38 honlapján:
http://a38.hu/hu/program/wives-us

Szerző:
PJ Harvey: I Inside The Old I Dying – újabb klipdal az új albumról
jún. 7., 14:18
Peter Gabriel – dalok a két évtized után érkező i/o albumról, Brian Eno közreműködésével
jún. 5., 5:16
Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47
Jungle – klipdalok a brit funk-soul tánczenekar új Volcano albumáról
máj. 24., 22:51