A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Drum and bass legendák – John B és a Total Science – az A38-on csütörtök éjjel

2022. december 28., 19:14

A drum and bass világának egyik legnagyobb zsenije és legszerethetőbb figurája, az excentrikus, félőrült futóbolond John B és a kiadójuk 25-ik évfordulóját ünneplő Total Science lesz a következő monstre Bladerunnaz party külföldi vendége december 29-én, csütörtök éjjel az A38 hajón, ami az év egyik legnagyobb d+b bulijának ígérkezik. Tök hülyeség lenne kihagyni – ha már még élünk.

Nagyon furcsa drum and bass legendákról beszélni, amikor nem is olyan rég volt az, hogy a drum and bass világszerte egy feltörekvő, újdonság erejével ható, friss, innovatív zenei mozgalom volt, amit (jellemzően) feltűnően vékony, sokat rágózó és rángatózó, reggelig táncoló, Stüssy pólós meg gyakorlógatyás hülye gyerekek tudtak leginkább magukénak – vagyis mi.

Ugyan a jungle indulása óta eltelt harminc évben sok producer/dj/előadó felkapaszkodott a drum and bass vagonra, de csak azok nem estek le róla, akik ugyanúgy szívből és ugyanolyan lelkesedéssel és elhivatottsággal csinálják ma is, mint anno, amikor ez a műfaj még valóban undergroundnak számított. És ugyan sokan megpróbálták gagyi, mainstream hangzással/hozzáállással kisajátítani maguknak, ez a műfaj, úgy tűnik, szerencsére sosem lesz a mainstream része. Megmarad a miénk, reggelig rágózó, rángatózó és táncoló, kinőtt Stüssy pólós meg gyakorlógatyás felnőtt hülye gyerekeké. És ezt elsősorban vagy talán csak és kizárólag az olyan dj-knek/producereknek/előadóknak és partyszervezőknek köszönhetjük, mint például John B, a Total Science és azoknak az arcoknak, akiket hozzánk a Bladerunnaz szállít közel negyed évszázada. Na és persze a külföldi kollegák előtt melegítő és utánuk reggelig szintén tizen-huszon-harminc éve helytálló magyar dj-knek.

És ha abból indulunk ki, hogy John B, ez a feltartóztathatatlan drum and bass géniusz milyen (magyar nyelven) leírhatatlan multimédiás poszt-posztmodern, poszt-kovid, pre-apokaliptikus vizuális ámokfutást tett közzé karácsonyi mix gyanánt 23-án az oldalán, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egy újabb fergeteges, gatyalobogtató és örökre emlékezetes bulinak nézünk elébe.

Íme:

Bladerunnaz pres. John B (UK), Total Science (UK)

line up
JOHN B (Beta Recordings, Metalheadz – UK)
TOTAL SCIENCE (CIA, Metalheadz – UK)
Chris.SU (FATE Recordings, Eatbrain)
DJ Ren (Friday, Tilos Radio)
Incident (Friday, Fokuz Recordings)

Facebook-esemény

Jegyek

Fotó: A38/Bladerunnaz

Link interjú Nagy Dáviddal, a Supernem dobosával
jan. 13., 19:44
Link interjú Mózner Lacival, a Blahalouisiana gitárosával
jan. 12., 16:10