A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Kezdjük a hetet vidáman: olvass bele az Amiért halál járt – Utolsó kivégzettek a Kádár-korszakban című kötetbe.

2024. január 23., 11:55

Dulai Péter: Amiért halál járt – Utolsó kivégzettek a Kádár-korszakban című könyve 19 olyan köztörvényes bűnügyet mutat be, amelyek végső lezárásában a kötél játszotta a főszerepet. Az előzményektől a nyomozáson át a bizonyítási procedúráig 19 olyan gyilkossági esetet ismerhetünk meg, amelyek elkövetőire a Kádár-korszak bírái kimondták a lehető legsúlyosabb ítéletet, és ezt végre is hajtották.

Melyik magyarországi megyében melyik volt az az utolsó bűntett, amelynek elkövetőjét kivégezték? A szerző utóbbi felosztás szerint mutatja be a körülmények és indíték szempontjából változatos, de minden esetben rendkívül megrázó eseteket.

A kötet szerzője: Dulai Péter: újságíró; Nemzeti Közszolgálati Egyetem kriminalisztika mesterszak; bűnügyi referens (Mosonyi utcai Rend­őrmúzeum); PhD-hallgató (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Doktori Iskola). 2018 óta saját, főként a szocializmusban elkövetett emberöléseket feldolgozó Facebook-oldalt ír Élet elleni bűncselekmények címmel.
Ez a második könyve. Az első Gyilkosság a panel tetején címmel jelent meg 2021-ben, szintén a Cser Kiadónál.

Részlet a könyvből:

A háromszáznegyvenedik ujjnyomat
1985 május 16-án reggel a Szentes határától pár kilométerre lévő Vekerhát 8. számú tanyáján lakó Kovács Antal elvitte hároméves kisfiát az óvodába, aztán bement a helyi téeszbe, ahol traktorosként dolgozott. A család 16 éves lánya, Ildikó busszal ment Hódmezővásárhelyre az iskolába. Kovács Antalné a téesz kertészetébe indult, hogy aznapra szabadságot kérjen. Várta a villanyszerelőket, mert az előző napi vihar miatt probléma akadt az áramellátással, a keltetőgép sem működött. A tanyát nem volt könnyű megközelíteni, mert akkora eső esett, hogy az odavezető dűlőút autóval járhatatlan volt. Kókai Barnabás (ismerősöknek: Bandi) leparkolt a fehér Wartburggal a bekötőút közelében. Jól látható helyen állt, eszébe sem jutott, hogy rejtőzködnie kéne. Miért is tenné, hiszen csak kölcsön akar kérni pár ezer forintot az anyja legjobb barátnőjétől, Klári nénitől, vagyis Kovács Antalnétól. A mély, felázott bekötőúton körülbelül egy kilométert kellett gyalogolnia a 8. számú tanyáig. Jól sejtette, hogy a nő aznap egyedül van otthon. Kovácsné a kutyák ugatására figyelt fel, üdvözölte váratlan látogatóját, aztán behívta egy kávéra és egy kupica pálinkára. Bandi csak a kávét fogadta el. Régóta ismerték egymást, beszélgettek kicsit a konyhában. A férfi rágyújtott, majd előállt azzal, ami miatt tulajdonképpen jött, hogy kölcsönre lenne szüksége. Azt nem mondta, mire kellene a pénz, de az asszony ráérzett. A Mari miatt, de ő arról a nőről sok rosszat hallott, úgyhogy közölte, hogy nem ad egy fillért sem. Ezen összevesztek. Bandi remegő keze ekkor a varrószekrény tetején heverő franciakulcsba ütközött. Felkapta és azzal a lendülettel agyonverte vele az asszonyt, akinek akkor sem lett volna esélye a csupa izom férfivel szemben, ha számít az ütésekre. Bár a férfi nem ölni jött, ő csak kölcsönt szeretett volna, abban a pillanatban az tűnt a legjobb ötletnek, hogy rablógyilkosság látszatát keltve feltúrja a lakást. És ha már kutakodnia kell a tetthely megváltoztatása érdekében, miért ne tenné el a készpénzt, amit esetleg talál? Ebből aztán végül nem lett semmi, mert néhány forint fémpénz akadt csak a keze ügyébe, azt meg inkább otthagyta. Rágyújtott, a gyufát pedig a feltúrt ruhák közé dobta. Amikor az egyik ruhadarab tüzet fogott, az az ötlete támadt, hogy kinyitja a gáztűzhely csapjait, hátha felrobban az egész lakás, és akkor soha nem derül ki, mi történt Kovács Antalnéval. A gyilkos azonban elkövette azt az ő szemszögéből rendkívül amatőr hibát, hogy bezárta a tanya bejárati ajtaját, amivel megakadályozta az égést tápláló levegő beáramlását. Kovácsék lánya délután négy óra körül ért haza az iskolából. A házból gázszag és tömény füst áramlott kifelé. Lélegzetét viszszatartva, minden bátorságát összeszedve lépett be a konyhába, és kinyitotta az onnan nyíló kisszoba ajtaját, mire méteres lángok csaptak fel a szobában. Hátrálni kezdett, aztán a gomolygó füstben meglátta a kamra ajtaja előtt vértócsában fekvő mostohaanyját. Segítségért kiáltozva rohant a pár száz méternyi távol lévő kunszentmártoni útra, ahol a tanyasi szomszédoktól kért segítséget. Ők értesítették a mentőket, a tűzoltókat és a rendőrséget is. Kovács Antalné már nem élt, az pedig a pusztítás ellenére, a fejsérülések alapján is rögtön nyilvánvaló volt, hogy gyilkosság történt, de mivel a korom és a pernye szinte masszaként borította be a lakást, a helyszínelők nem tudtak értékelhető nyomot rögzíteni. A tűzoltásban részt vevők összetaposták és -fogdosták a helyszínt. A lángok eloltása ilyenkor minden mást felülír, miközben egy ilyen tetthely a bűnügyi helyszínelők rémálma is egyben. Gyanúsított akadt bőven. A szinte apokaliptikus körülmények között, három napig tartó helyszíni szemlén megtalált kávés- és pálinkáspohár alapján okkal lehetett feltételezni, hogy az áldozat ismerte gyilkosát, különben nem kínálgatta volna meg mindenfélével. Mivel az elkövető felforgatta az egész lakást, az sem volt vitás, hogy „nyereségvágyas” emberölésről van szó. Az áldozat barátnőjének fia, az életmódja miatt nem éppen a legjobb hírben álló 29 éves Kókai Barnabás is felkerült erre a listára, de mivel élettársa és főnöke alibit igazoltak neki, kihúzták a listáról. (Pedig még az aznap viselt ruháját is lefoglalták és megvizsgálták, de nem találtak rajta vérnyomokat. A fehér Wartburgot hiába látták szemtanúk a bekötőútnál, az autó rendszámát nem sikerült megállapítani.) A férfi nem sokkal a gyilkosság után anyjával még meg is látogatta a gyászoló családfőt a tanyán, miközben szinte rettegett a lebukástól. A nyomozók több verziót is felállítottak. Az egyik szerint talán a kertészet valamelyik dolgozója lopakodhatott a hazafelé tartó Kovácsné után, de az is felmerült, hogy valaki a házassága miatt gyűlölte az áldozatot. A sokáig felderítetlen emberölési ügyeknél előfordul, hogy jelentkezik valaki, aki magára vállalja a gyilkosságot. Szentesen ez egy hónappal Kovácsné megölése után történt meg: egy helyi, valamilyen idegbetegségben szenvedő nő azt állította, hogy egy ismerősével együtt ölték meg az asszonyt, de hamarosan kiderült, hogy ennek az állításnak nincs semmiféle valóságalapja. Több mint egy év telt el a még mindig felderítetlen gyilkosság óta, amikor újabb emberölés híre terjedt el Szentesen. A hetvennégy éves Bődy Máriát találták holtan a lakásán. Mint Kovácsné, a magányosan élő festőművész is a fejét ért csapások következtében halt meg. A gyilkosság módja és a pénz utáni kutakodás alapján felmerült a nyomozókban, hogy ugyanaz lehet a tettes, mint egy évvel korábban. Az áldozat arcát itt is ruhákkal takarta le a tettes. Bár az elkövető megpróbált minden nyomot eltüntetni maga után, egy Herczeg Szilveszter nevű bűnügyi technikusnak a szekrény tetején sorakozó vázák egyikén és egy fehér műanyag szatyron sikerült ujjnyomot rögzíteni. Mint kiderült, ennek később döntő szerepe volt az ügyben. „Ha az ember ránézett a vitrinre, úgy tűnt, mintha teljesen háborítatlan lenne. Tiszta por volt minden, de nekem feltűnt, hogy a por folytonossága egy helyen meg van törve. Kesztyűvel kivettem azt a bizonyos vázát, és aztán megtaláltam rajta az ujjnyomot”, emlékszik vissza Herczeg Szilveszter, aki hozzáteszi, hogy emberölési ügyeknél minden egyes tárgyat tetőtől talpig át kell vizsgálni a bűnügyi technikusoknak. A nyugalmazott rendőr arra is élénken emlékszik, hogy a felforgatott lakásban a holttest mellett ott feküdt Bődy Mária puli kutyája, de gazdájával ellentétben az állat még élt. A nyomozást nagyon megnehezítette, hogy az idős asszony egy autóbalesetből származó betegség miatt mindenkivel bizalmatlan volt. Odáig ment, hogy feljegyzéseket készített azokról, akik valamilyen okból megfordultak a lakásán. Ez még akár segítség is lehetett volna, de ezek a jegyzetek négy zsákot töltöttek meg, és majdnem 1200 név szerepelt rajtuk. Az első szelektálás után is több száz olyan személy maradt, akiket ellenőrizni kellett, illetve meg kellett állapítani az ujjnyomképletüket. A festőművész házában járt több száz ember ellenőrzése mellett újra elszámoltatták a korábbi gyilkosság után gyanúba kerülteket. A büntetlen előéletű, ezért a nyilvántartásban nem szereplő Kókai Barnabás ujjnyomata volt a háromszáznegyvenedik, amelyet megvizsgáltak. Összevetették azzal az ujjnyommal, amelyet a technikus a vázán és a szatyron talált. Megvolt az azonosság. Kókait Herczeg Szilveszterék állították elő Szegeden. A bűnügyi technikus emlékszik rá, hogy a „lepukkant” férfi rettenetesen izzadt. Akkor már bizonyosan tudta, hogy vége, nincs tovább. Első kihallgatásán még azt is tagadta, hogy ismerte volna az áldozatot, azt meg pláne nem tudja, hol lakott – mondta ő. A nyomozók ekkor adtak neki másfél órát, hogy gondolkodjék kicsit, és ha úgy érzi, van mondanivalója, szóljon. Kókai végül így is tett, beismerte a gyilkosságot („Jobb ezen is túlesni…”, jelentette ki a tőle állítólag már megszokott közönnyel.), aztán a több mint egy évvel azelőttit is. A szóbeszéd szerint azt mondták neki a rendőrségen, hogy ha Kovácsné megölését is bevallja, enyhébb büntetésre számíthat. Olyan részleteket osztott meg, amelyeket csak a tettes tudhatott. Elmondta többek között, hogy hol találhatják meg a nyomozók a gyilkos eszközt. Igazat beszélt. Kókai Barnabás szülei röviddel születése után elváltak, a gyereket nagyanyja nevelte. Mindig is zavarta, hogy társaihoz képest szerényebb körülmények között kell élnie, ráadásul úgy érezte, hogy az anyja sokkal jobban szereti második házasságából született gyerekeit. Fiatalon elkezdett dolgozni. Sofőrködött, díszmadártenyésztéssel, sertéshizlalással is próbálkozott, csak pénze legyen. Szülői támogatásra nem számíthatott. 1981-ben megnősült, gyerekük született, de hamarosan elváltak. Ekkor már nem vetette meg az alkoholt. Aztán megismerkedett egy fiatal nővel, akibe szerelmes lett. Mindketten szerettek nagy lábon élni, sokat jártak szórakozni. Ekkoriban vették a fehér Wartburgot is. 1983-ban Bandi apja harminc év után hazaköltözött, és külföldi nyugdíjának köszönhetően jól élt. Harminc évvel korábban, a válás után először Belgiumban, majd Franciaországban élt, de arról nincs információ, hogy mit dolgozott, tartásdíjat azonban nem fizetett. A családfő autóján valamit meg kellett volna szerelni, de Kókai az erre kapott pénzt közben a saját kocsijára költötte. Pár ezer forint kellett volna, hogy ne derüljön ki semmi. Ekkor jutott eszébe Kovács Antalné, aki korábban tekintélyes összeget adott kölcsön az anyjának. Miután azonban megölte a családanyát a tanyán, minden csak rosszabb lett. Pénzből nem volt több, ráadásul biztos volt benne, hogy párja és főnöke tudják, hogy ő a gyilkos. Ezért igyekezett még jobban kiszolgálni a nő szórakozási igényeit. Utóbbit nem nagyon érdekelte, honnan van a pénz, csak legyen. Budapestre és a Balatonra jártak bulizni, és egy-egy ilyen dorbézoláskor tíz-húszezer forintot is elvertek. OTP személyi kölcsön és számtalan hitel, 1986 nyarára több mint nyolcvanezer forintnyi tartozás gyűlt össze. A néha a családtagjait is bántalmazó férfi a teljes anyagi csőd szélén állt. „A szentesi kenyérgyárnál volt kiszállító. Én akkor a Skálában, vagy ismertebb nevén a Marx téri ABC-ben dolgoztam. Ide járt vásárolni a 74 éves áldozata, akiről az hírlett, hogy festőnő. Különc volt, soha nem használt bevásárlókosarat, mert koszosnak tartotta. Nem kizárt, hogy Kókai itt figyelt fel rá, hiszen elég hangosan járt-kelt, magában beszélt”, emlékszik vissza csaknem negyven évvel a történtek után tettesre és áldozatára egy szentesi lakos. Bődy Máriának még csak nem is volt vagyona, de Kókai ezt nem tudta. Akkor merült fel benne, hogy akár az idős nő élete árán is meg kell szereznie a pénzét, amikor párjával éppen elsétáltak a festőművész háza előtt.

Ne keresd a könyvet, itt van.

Szerző: