Efterklang: Living Other Lives – videoklip az új Windflowers album és a budapesti koncert elé
A dán posztrock/art-pop experimentalista Efterklang együttes tagjai a 2012-es év egyik legjobb budapesti koncertjét adták az A38 Hajón Piramida című albumukkal, és egy évtized után végre egy újabb fellépésükre készülhetünk: a 2016-os Leaves – The Colour Of Falling és 2019-es Altid Sammen lemezeiknek (meg a Liima nevű másik zenekaruk 2016-2017-es anyagainak) a turnéihoz nem tartozott magyarországi dátum, de a most bejelentett Windflowers című hatodik stúdióalbumuk ősztől induló koncertsorozatában egy budapesti állomást is meghirdettek 2022. február 22-re az Akvárium Klubba.

A multiinstrumentalista-énekes Casper Clausen tavaly tavasszal az első karanténozás idején a lisszaboni házistúdiójában kezdett pepecselni samplerével, és onnan indult ki a Living Other Lives című dal, ami mellé aztán a szintis-elektronikafelelős Mads Brauer társaságában kezdtek pakolni újabb számötleteket és szkeccseket, majd a basszusgitáros Rasmus Stolberggel teljes triófelállásukban átmentek a Koppenhágától délre fekvő Møn szigetén található Real Farm stúdióba – ahová a váltakozó évszakok során még négyszer visszatértek, hogy befejezzék a Windflowers albumot, melynek megjelenése 2021. október 8-ra várható.
„Az Instagram-feedemet nézegettem, és a dalszöveg valahogy abból pillanatból jött: más életeket élni, ugrál a képzelet, egyik élet/kép a másik után, visszanézem, update-elem magam, teljesen testtelenül, miközben a hüvelykujjammal görgetek felfelé . . . Lenyűgöző a világ, amelyben élünk, olyan furcsán szimbiotikus, hogy látom, amit mindenki csinál, és úgy érzem, egyszerre több életet élek. Figyelem, ahogyan ezek az emberek messze tőlem, szerte a világon kifejezik és változtatgatják magukat” – mondja a frontember Casper az albumbejelentéshez közzétett Living Other Lives című dalról, melyben az Efterklang-tagok mellett a norvég dobos-énekesnő Øyunn (Siv Øyunn Kjenstad) és a nemzetközi tagságú Merope együttes litván frontlánya, Indrė Jurgelevičiūtė adja a női vokált, a szintén Merope-tag Bert Cools belga gitáros pedig ír buzukin penget. A videót Søren Lynggaard Andersen rendező a lemezfelvételek helyszínén, Møn szigetén forgatta.
staring at the light of your phone, loosen up,
staring at the life of your own, coming up, up,
real life situations, strangers on a wall…
staring at the life of my own, coming up, up, up,
real life simulations, strangers on a wall,
and we’re moving up, up, living other lives,
yes we’re moving up, living other lives
I keep dreaming, living other lives
from emotions, deeper within,
across an ocean, living again
.
a dalbeli hangminta forrása az amerikai multiinstrumentalista Laraaji (született: Edward Larry Gordon, 1943) egy 2015-ös előadásából:
.
az új album borítója és számlistája, melyen a svéd DJ-producer The Field (Axel Willner) is szerepel:
Efterklang: Windflowers (2021)
Alien Arms
Beautiful Eclipse
Hold Me Close When You Can
Lady Of The Rocks
Dragonfly
Living Other Lives
Mindless Center
House On A Feather
Åbent Sår (feat. The Field)
.
az Efterklang legutóbbi megjelenése, egy márciusi átirat az egykori Piano Magic kollektíva 2002-es Postal dalából a 4AD kiadó Bills & Aches & Blues című feldolgozásprojektjéhez:
.
az Efterklang az áprilisra tervezett kis templomturnéját a múlt héten tartotta meg egy dél-jütlandi lánykórussal kiegészülve:
.
az ősztől induló európai turné beharangozó videója:
.
a 2022. február 22-re a budapesti Akvárium Klubba meghirdetett koncert oldala:
https://akvariumklub.hu/programok/efterklang/