A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Egy csokor keveretlen, nyers Black Sabbath felvétel, melyek lemossák a lemezverziókat

2016. október 2., 19:36

Egy lemez keverése mindig kompromisszumokkal teljes folyamat, melynek végén ugyan részletgazdag, koherens egészt kapunk, ugyanakkor törvényszerűen odavész a kezdeti felvételek kraftja. A Black Sabbath Born Again albuma pedig nem is szól másról, mint a nyers erőről, nem csoda, hogy a lemez kiszivárgott, érintetlen demofelvételei milliószor karcosabbak, mint a világ elé tárt végeredmény.

sabs

A nyolcvanas években a Black Sabbath viharos körülmények közt szakadt el Ozzy apósának, Don Arden-nek kiadójától, a Jet Records-tól, mely felbomlást követően a zenekar, új, morcosabb arculattal szerette volna visszarepíteni magát a hetvenes évek során megszokott nemzetközi pozíciójába.

Az 1983-ban megjelent Born Again ezen vicsorgás kitűnő összefoglalása, mely már önmagában is csíp, rúg, harap, azonban a hozzá készült s a közelmúltban a Dangerous Minds találatában az internetre felkúszott, nyers demofelvételek erejét szavakkal is nehéz leírni.

Az Ozzyék által rögzített eredeti, keveretlen anyagon a gitárok bundásabbak, Ozzy hangja is tökéletlenségében varacskos és mi talán a leglényegesebb, a dalokból hiányoznak a lemezen hallható, lebegve szépítő billentyűk. A Born Again önmagában is jövőbe mutató anyag, ugyanakkor a produceri púdertől szabadítva olyan átütő, hogy istenigazából nem is lenne szabad másként hallgatni.

Címkék: