A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Egy igen súlyos monumentum: Kim Gordon – No Home Record

Molnár Barnabás
2019. december 30., 21:11

Hihetetlen, hogy már több, mint tíz év telt el a Sonic Youth utolsó nagylemeze, a The Eternal megjelenése óta, és több, mint nyolc esztendeje már annak is, hogy a kultikus zenekar feloszlott. De Kim Gordon, mindannyiunk kedvenc punknagyija azóta sem tétlenkedik, és idén végre első szólólemeze, a No Home Record is megjelent.

A Sonic Youth-t talán senkinek sem kell bemutatni, de ha valakinek mégis ismeretlen volna ennek a túlzás nélkül legendás zenekarnak a neve, akkor nagyon röviden: a Sonic Youth 1981-ben alakult New Yorkban, és az azóta eltelt durván negyven évben jóformán mindenre és mindenkire hatottak, aki él és mozog. A hetvenes évek felforgató no wave-szcénájából kiemelkedett zenekar tökéletesen új megközelítéssel állt a zeneszerzéshez, a megszokott verzé-refrén-verzé képlet helyett inkább szokatlan dalszerkezeteknek, különös, olykor kísérteties hangulatoknak, koponyarepesztő, kísérleti gitárhangolásoknak engedtek teret, majdhogynem enigmatikus szövegviláguk pedig egyszerre táplálkozott a köpködős NYHC dühéből és főleg a későbbi lemezeken a beat-írók elemelkedett, transzcendenciával is incselkedő munkáiból. Komolyabb figyelmet első nagykiadós lemezükkel, az 1990-es Goo-val keltettek, ezután a grunge farvízén és az MTV-n keresztül emelkedtek fel a világhírig. Ugyanakkora ikonjai a New York-i zenei életnek, mint az Unsane, a Sick of It All vagy a Beastie Boys. 1996-ban a Szigeten is felléptek, a Washing Machine című albumuk turnéjával (mely lemez személyes kedvencem tőlük).
A zenekar magját képező pár, Thurston Moore és Kim Gordon 1984-ben házasodott össze, 2011-es válásuk az egyik utolsó szög volt a zenekar koporsójába.

Kim 1953-ban született a New York-i Rochesterben, és a SY mellett a Free Kitten névű csajbanda oszlopa is volt; tevékenysége nagyban hozzájárult a grunge és a riot grrrl-mozgalom elterjedéséhez. Válása után sem tétlenkedett, először is életre hívta a dinamikus zajtájakban utazó Body/Headet, ami azóta is működik, egy lemez erejéig pedig szimultán a hasonlóan kényelmetlen és furcsa Glitterbustot, amikre nagy szüksége is volt, hogy férje hűtlenségét feldolgozza, különös tekintettel arra, hogy a válás alatt mellrákot is diagnosztizáltak nála. 2015-ben jelent meg önéletrajza, a Girl in a Band, aminek magyar nyelvű változata egyelőre még várat magára. Közben érintőlegesen a színészettel is elkezdett foglalkozni, apró szerepekben láthattuk feltűnni, például a Bob Dylan életét nagyon eredetien feldolgozó I’m Not There-ben.
2019-ben pedig végre megjelent első szólólemeze, a No Home Record. A lemez története egészen 2016-ig nyúlik vissza, ekkor jelent meg első szólódala, az album magját alkotó Murdered Out, lemezzé pedig az után kezdett érni, hogy Kim összetalálkozott Justin Raisen producerrel egy Airbnb-ben. Erről a találkozásról szól a lemez egyik, már most ikonikus, a korai, köpködős punktyúkot idéző, karcos kis dala, aminek címe nem meglepő módon: Airbnb.

A No Home Record címében utal Chantal Akerman 2015-ös No Home Movie című, megrendítő dokumentumfilmjére, ami tulajdonképpen nem más, mint a rendező hónapokon átívelő beszélgetéseinek füzére Auschwitzot is megjárt édesanyjával – halála előtt. Így ez a kaleidoszkópikus, Kim immár 38 évet átívelő zenei karrierjének minden vargabetűjét megidéző lemez is az elszakadásnak, elengedésnek és lezárásnak egy igen súlyos monumentuma. Zilált, hullámzó ívű, a legkevésbé sem egységes, minden dalával más és más égtáj felé nyújtózkodó monolit. Egyszerre idézi meg a korai, rikácsolós Sonic Youth-t (a már említett Airbnb), helyenként akár a Godflesh döngölő, rusztikus elenktronikában és dubban fürösztött ütemeit (a lemezt indító Sketch Artist). Van itt majdnem-tipikus, léggitáron dzsigidzsigizhető, fürdőszobatükörbe némán ordítható rockdal (Hungry Baby), de közben a jövőbe is mutat zörgő, időnként már az újvonalas hip-hopot idéző elmekegett-elkántált sufnirapjeivel (Paprika Pony), ami kicsit már olyan, mintha a Bárdos Deák Ági gondolná újra Tyler, the Creator-t. Hogy aztán a lemez végén a kései, pulzáló Bad Seeds lemezek éteri magasságát is elérve tegyen pontot a történet végére, és nyisson (remélhetőleg) új bekezdést a bőröd alatt kaparászó, címében is beszédes Get Yr Life Back-ben.

Nem hibátlan, néhol kimondottan kényelmetlen és egyáltalán nem könnyű hallgatnivaló a No Home Record, de kitárulkozó intimitása, hihetetlenül bátor művészi hozzáállása mindenképpen az idei, épp elköszönő év egyik legemlékezetesebb albumává teszi.
Mer’ azért lássuk be, legtöbbünk nagyija nem volt ennyire menő 70 felé araszolva, és főleg nem tett le ilyesmit arra a bizonyos asztalra. Maximum befőttet.

Fotó: Kim Gordon/Facebook

Szerző: Molnár Barnabás
December 1-től újra befagy a Budapest Park tánctere
nov. 25., 20:51
Farkasfalka veszi be az Instantot
nov. 25., 5:17