A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Egy kapcsolat szétesése – megjelent Kolibri új EP-je, a B-oldal

2021. május 5., 0:45

A Kolibri művésznév mögött rejlő Bognár Bandi 2018-ban indította útjára hálószoba projektjét angol nyelven. Az elmúlt három évben aztán sok minden történt: bekerült a KERET blog Kikeltető tehetségkutatójának legjobb 30 produkciója közé, itt pedig összebarátkozott a Platon Karataev csapatával, és így történt, hogy a projekt végül a saját hálószóbájából a platonos Cz.K. Sebőébe költözött, ahol rögzítette B-oldal című új EP-jét – immáron magyar nyelven.

Kolibri alapvetően egyszál gitárra írja dalait, és később tesz hozzá például plusz szintiszólamokat, vokálsávokat. A dalszerzés folyamata tehát remekül leképezi a projekt jellegét: a végtelenül tiszta gondolatoktól jutunk el a komplex érzelmek kavalkádjáig úgy, hogy végig maximálisan azonosulni tudunk a dalokkal. A most megjelent B-oldal témájában egyfajta folytatása a korábbi, Szívavató című kislemeznek: egy kapcsolat megromlását követhetjük végig, a veszekedések és az egymással való küzdelem felismerésének témájával. A B-oldal ezt viszi tovább a kapcsolat széthullásának  végstádiumáig, az elszakadásig, illetve a gyógyulás útján való elindulásig. Az EP produceri munkálataiban pedig a Platon Karataevből ismert Cz.K. Sebő volt Bandi segítségére.

A kislemezen helyet kapott a korábban megjelent Zöldeskék című dal, illetve egy vadonatúj szerzemény, az Altató is, amelyről Kolibri a következőképp mesél:

Ezt a dalt több mint két éve írtam meg először, akkor is hatalmas küzdelem árán, állandóan átírtam a szöveget, de a végén valahogy mindig visszatértem hozzá. Ahogy szépen lassan kibontottam, akkor kezdtem el felismerni, hogy egy toxikus párkapcsolatban élek, és emiatt közel fél év volt, míg újra el tudtam játszani. Eleinte felmerült bennem, hogy ez a dal vajon mennyire öncélú, és mennyire tesz hozzá a hallgatóknak bármi jót az életéhez. Végül arra jutottam, hogy annyira sok szenvedéssel jár egy ilyen kapcsolat, hogy ha akár egy embernek is kicsit a „fejére tudok koppintani” és rájön esetleg, hogy ez nagyon hasonlít arra, amit ő átél, akkor talán ezzel tudok segíteni. Pont az van benne, amit érzek, semmivel sem több vagy kevesebb.”

Az Altatóhoz – a Zöldeskékhez hasonlóan – egy videoklip is készült, amiben Tompa Blanka illusztrációit és grafikáit roncsolta és torzította Tompa Lukács Sámuel és Gara Ádám, ezzel is érzékeltetve az elszakadást és a fájdalmat. A végeredmény pedig egy olyan kisfilm, ami a dal nyers és kissé aggasztó hangulatát önti vizuális formába.

Hallgasd az EP-t itt: Kolibri – B-oldal

Fotó: Kálmán Gábor