Elhunyt Jack Bruce, a Cream egykori basszusgitáros-énekese
71 éves korában elhunyt Jack Bruce, az egykori Cream együttes basszusgitáros-énekese, aki az Eric Captonnal és Ginger Bakerrel közös triójának feloszlása után 1969-tól szólópályára tért – legutolsó albuma épp idén tavasszal jelent meg.

Az 1943. május 14-én skóciai Bishopbriggsben született John Symon Asher Bruce már a Graham Bond Organisation nevű londoni rhythm & blues zenekarban is ott basszusgitározott a dobos Ginger Baker mellett, majd a John Mayall & The Bluesbreakershez csatlakozva a szólógitáros Eric Claptonnal is együtt játszott, és mikor Baker és Clapton közösen együttest alakítottak, Bruce-t is maguk mellé vették basszista-énekesnek. Az 1966 és 1968 között működő, pszichedelikus és hard rock felé kalandozó Cream, melyet a rocktörténelem első szupergruppjaként szokás emlegetni, rövid fennállása alatt négy stúdióalbumot jelentetett meg. A legendás trió később a Rock And Roll Hall Of Fame-be való 1993-as beiktatáskor is fellépett, majd 2005-ben is újra összeállt néhány koncert erejéig a Royal Albert Hallban és a Madison Square Gardenben.
Jack Bruce szólóban is termékeny volt, az 1969-es Songs For A Tailor után még 13 további sorlemeze jelent meg, a legutóbbi 2014 márciusában, Silver Rails címmel. A mai napon hunyt el suffolki otthonában, családja körében.
az 1969-es Songs For A Tailor szólólemez teljes anyaga:
egy 2014-es kisfilm az új Silver Rails album születéséről: