EOB: Cloak Of The Night – Laura Marling szereplése a Radiohead-gitáros Ed O’Brien első szólóalbumán
A brit Radiohead együttes 51 éves gitáros-vokalistája, Ed O’Brien a már EOB név alatt közzétett tavalyi első két szólófelvételét, a Santa Teresacímű instrumentálisambient kompozíciót és a Brasil klipdalt tartalmazó kislemez után április 17-én áll elő Earth albumával, melyről idén már a Shangri-La és Olympik című számokat is közzétette. Az időközbenkoronavírus-fertőzésen is átesett O’Brien ma bemutatta a lemez záródalát is, melyben duettpartnere a 30 éves angol indie folk gitáros-énekesnőLaura Marling (aki a héten egy saját albummal is jelentkezik).

Az Earth című EOB-debütalbumon a neves vendégzenészek (a billentyűs-producer Flood, a Portishead-gitárosAdrian Utley, aWilco-dobosGlenn Kotche, azInvisible-frontember Dave Okumu, a Radiohead-basszista Colin Greenwood, a dzsesszdobosOmar Hakim) mellett Laura az egyetlen vendégénekes, és két számban is szerepel. A Mass című dalt Ed O’Brien már bemutatta februári szólókoncertjein (igaz Laura vokálja nélkül), de most végre hallhatjuk kilencszámos szólólemezének egyetlen olyan szerzeményét, amit élőben még nem játszott: aCloak Of The Night című két és fél perces akusztikus gitáros albumzáró duettet.
a legutóbbi kislemezdal, az egy hete közzétett nyolc és fél perces Olympik a kilencvenes éveket idéző dance-rockos hangzással:
.
Ed O’Brien első szólókoncertje február 7-én Torontóban, a kilencszámos Earth albumról bemutatott nyolc dal mellett a barbadosi-nigériai származású brit gitáros-énekes Labi Siffre, a német elektronikus zenei producer Ulrich Schnauss és a Layo & Bushwacka! londoni DJ-páros egy-egy számának feldolgozásával:
0:01:04 Love Story (Layo & Bushwacka!-feldolgozás)
0:02:44 Shangri-La
0:08:54 Banksters
0:17:55 Long Time Coming
0:21:00 Mass
0:27:15 On My Own (Ulrich Schnauss-feldolgozás)
0:36:47 Sail On
0:40:58 Brasil
0:51:59 Olympik
1:03:18 Deep Days
1:08:38 I Got The (Labi Siffre-feldolgozás)
.
FRISSÍTÉS: a teljes EOB-album, melyen a Wilco-tag Glenn Kotche dobossal felvett Mass című dalban is Laura Marling vokálozik!
.
az album borítója és számlistája:
EOB: Earth (2020)
1. Shangri-La
2. Brasil
3. Deep Days
4. Long Time Coming
5. Mass
6. Banksters
7. Sail On
8. Olympik
9. Cloak Of The Night
.
egy 2001-es beszélgetésünk Ed O’Briennel ebben a Radiohead-interjúban olvasható:
http://est.hu/cikk/14305/szembenezni_bizonyos_bizonytalansagokkal__-_radiohead