És az idő felfal bennünket: Viktor Pelevin – Gyengéd Érintések Művészete

Viktor Pelevin már sokadszor jön elő a könyvrovatban, kiveséztük már a Titkos pillantások a Fuji-hegyre című regényt, illetve a HZSK-sorozat 83. darabjaként újra kiadott Sárga Nyilat is, ezért aztán el is tekintenék a szerző részletesebb bemutatásától.

A Gyengéd Érintések Művészete lényegében most sem változtat a jól bevált pelevini recepten, ugyanazzal a fékevesztett fantáziával, ugyanazokkal a csak rá jellemző, összetéveszthetetlen manírokkal megspékelve mond ítéletet és ül tort tökéletesen habarodott világunk szilánkosra tört kollektív pszichéjének széthullott mozaikja felett. Mint tette azt mondjuk a ma már klasszikusnak számító Generation P-ben, a Kristályvilág koanjaiban, vagy az iPhuck10 groteszk detektívtörténetében. Ezzel együtt nem feltétlenül ajánlanám azoknak, akiknek ez lenne az első belépő Viktor Pelevin önmagából kifordított univerzumába, mert ez alkalommal a mester még a szokásosnál is kevesebb fogódzót nyújt, kezdésnek inkább a fent említettek valamelyikét javasolnám.

Ez a három, lazán összekapcsolódó, de a helyüket önmagukban is megálló abszurd kisregény olyan zavaros, már a fülszövegben is megfogalmazott kérdésekre nyújt ingatag válaszokat, mint például hogy képesek vagyunk-e emberáldozatokkal elérni a halhatatlanságot, illetve hogy pontosan mennyi pszichotróp gombát kellett elfogyasztani az orosz forradalom kirobbantásához. Hogy pisáljunk a lehető legkevesebb kényelmetlenséget okozva egy zsúfolásig tömött börtönvagonban? Mint mindig, a válaszok fenntartásokkal kezelendők, és más, ilyen pikáns válaszokra ácsingózó individuumoknak való átadásuk pedig majdnem tökéletesen lehetetlen a megfelelő médium nélkül. Mert hiába a megszerzett reveláció, ha képtelenség csökevényes emberi nyelven továbbpasszolni.
Szokatlan gondolatok és világnézetek, filozófiák szokásosan kényelmetlen szembeállítása. Biztonsági öv nélkül, frontálisan karambolozik itt a pszilocibin a kokainnal, a vodka a kólával, Kelet a Nyugattal, a Belső a Külsővel, PewDiePie Lovecrafttel. Rakéták és tankok helyett stratégiai mémekkel, GIF-ekkel és chemtrail-hipnózissal, az elme szétszaggatott kerítésén túl húzódó senkiföldjén, a szemünk előtt már évek óta zajló harmadik világháború és a világpolitika nyakatekert, okkult-ezoterikus kísérletei, amik az emberiség kollektív tudatalattijának birtoklásáért folynak. Nem látjuk a fától az erdőt.

Greta Trump, Hipszterhitler, Soros György, mint állami LSD-vel manipulált öko-gólem, és a hímnős Cáratyuska felcsatolható műpéniszekkel és girbe-gurba fakardokkal tanítják meg azt a híres mórest. Aztán ezek a háttérhatalmak által dróton cibált idióták majd csattogós lepkén adják elő a talán már nem is létező világunk felett aratott diadalt ünneplő fanfárt nekünk, már ott sem lévő senkiknek, akik már tudjuk, hogy ez a kibogozhatatlan, szörnyűséges valóság igazából nincs. Ehhez a tudáshoz viszont Pelevin a kulcs.

Még egy fontos mondat:

„Hogy megértsük, aktív-e egy isten vagy sem, elég megnézni, hogy működik-e a feature-je. Vagyis a funkciója. Szerelmeskednek az emberek? Tehát Aphrodité teszi a dolgát. Háborúskodnak? Tehát Mars sem tétlenkedik. Kronosszal ugyanez a helyzet. Megmaradt az idő? Megmaradt. Na és mit csinál ez az idő? Hát ugyanazt, mint mindig – megeszi a saját gyermekeit. Néha csúnyán és gyorsan, mint a nagypapáinkat és nagymamáinkat, néha türelmesen, humánusan, anesztéziával, mint minket, de a lényeg nem változik. Mind a saját időnk gyermekei vagyunk. És az idő felfal bennünket. Hát ebben mutatkozik meg Kronosz.”

Ne keresd, itt van: Gyengéd Érintések Művészete