Ethan Hawke által énekelt dalok a Chet Baker-mozifilmből
Miles Davis (1926–1991) életrajzi filmjének, a Don Cheadle rendezésében és főszereplésével készült Miles Aheadnek az áprilisi bemutatója előtt egy héttel, március 25-én kerül az amerikai mozikba egy másik legendás amerikai dzsessztrombitás, Chet Baker (1929–1988) életét feldolgozó játékfilm is: a fikciós elemekkel is bőven megtömött Born To Be Blue-ban Ethan Hawke alakítja a cool jazz James Dean-kinézetű hősét – sőt pár dalt ő maga is énekel a filmben és a jövő héten megjelenő filmzenelemezen.

Az ötvenes évek első felében befutó Baker pályáján a hatvanas évtized már zűrzavaros korszak volt, kemény drogfüggőségének köszönhetően többször börtönbe került, több országból kitiltották, sőt egy verekedésben még a fogait is kiütötték, így protézissel kellett újra megtanulnia trombitálni (sikerült neki, a következő húsz évben is aktív maradt, zenészként is és drogosként is, míg Amszterdamban a második emeleti hotelszobájából az utcára zuhanva életét nem vesztette). A kanadai Robert Budreau által írt és rendezett Born To Be Blue fantáziasztorija onnan rugaszkodik el a valóságtól, mikor a nagy olasz producer Dino De Laurentiis (1919–2010) felajánlja a lecsúszott zenésznek, hogy játssza el saját élettörténetét egy mozifilmben – ez a filmterv nem valósult meg, de ebben a fantáziafilmben igen.
Ethan Hawke tehát a saját magát alakító Chet Bakert alakítja, és így nagyobb szabadságot is kap szerepében, melyhez a hiteles imitáció érdekében valamennyire trombitálni is megtanult – és saját hangján énekli a filmbe beválogatott pár vokális számot (a trombitafenomén Baker kevés énekes dalt rögzített karrierje során, de érzékien búgó hangjának köszönhetően azokkal is nagy sikert aratott).
A március 18-án megjelenő Born To Be Blue filmzenelemezen egy-egy korabeli Charles Mingus– (Haitian Fight Song) és Odetta-szám (Go Down Sunshine) mellett a kanadai dzsesszista David Braid és zenekara által frissen feljátszott számok hallhatók, melyek közül Ethan Hawke az emblematikus My Funny Valentine-ban és a I’ve Never Been In Love Before-ban énekel.
a My Funny Valentine Chet Baker előadásában egy 1959-ös és egy 1987-es fellépésen. . .
. . . és az I’ve Never Been In Love Before az 1956-os stúdióverziójában:
.
a Born To Be Blue film mozielőzetese, melyben Ethan Hawke a My Funny Valentine-t énekli 1:40-től. . .
. . . és az I’ve Never Been In Love Before a filmzenelemezről Ethan Hawke énekével:
egy részlet a filmből a Somewhere Over The Rainbow előadásával:
egy friss interjú a filmről:
.
Ethan Hawke már több korábbi filmjében is énekelt, az 1994-es Nyakunkon az élet rockereként például az I’m Nuthin’ című David Baerwald-szerzeményt és az Add It Up című Violent Femmes-dalt is előadta:
.
Ethan Hawke a 2014-ben bemutatott Sráckor mozifilmben a Ryan’s Song és Split The Difference című saját szerzeményeivel: