Faith No More: Superhero – újabb kislemezdal a visszatérő albumról +FRISSÍTÉS: Alexander Hacke remixe
A bő egy évtized kihagyás után 2009-ben újjáalakult Faith No More 2015. május 18-án adja ki Sol Invictus című visszatérő albumát, melyről a tavaly júliusi Hyde Park-koncerten bemutatott két új számot most már stúdióverzióban is hallhatjuk: a novemberi Motherfucker kislemez után múlt éjszaka a Superhero premierjére is sor került – stílszerűen a szuperhősös képregényeivel elhíresült Marvel honlapján.

A rajongók által korábban Leader Of Menként is emlegetett dal a Superhero címet bombasztikus hangzása miatt kapta a dalszerzésnél vizuálisan, szinte filmjelenetekben gondolkodó zenekartól, és Mike Patton frontember már ennek a címnek a tudatában írta meg hozzá a szöveget – árulta el a Marvel.com-premierhez igazított interjújában gyerekkori képregényrajongásáról is beszámoló Billy Gould. A magyar származású basszusgitáros, akinek stúdiójában a Sol Invictus felvételei készültek, a lemezt igazi organikus albumként jellemezte, melyen nem a régi, hanem a 2015-ben élő Faith No More hangzása hallható.
A Legyőzhetetlen Napot jelentő latin lemezcím a római kori napisten kultusza és a téli napforduló mellett egy angol neofolk zenekart is asszociál (az egykori Death In June-tag Tony Wakeford 1987 óta vezeti Sol Invictus nevű saját együttesét), mint ahogy az alábbi YouTube-videó nyitóképén közzétett albumborítót is a brit posztindusztriál színtér egy jeles művésze, Ossian Brown jegyzi (a Coil és Cyclobe együttesek tagja, akinek Haunted Air című első könyvéhez nem más írt előszót, mint David Lynch).
A Superhero című új Faith No More-szám március 17-én jelenik meg vinyl kislemezen, 31-én pedig digitális formátumban, de itt már most meghallgatható:
FRISSÍTÉS: április közepén az új dalhoz az Einstürzende Neubauten-tag Alexander Hacke egzotikus remixét is bemutatták!
.
egy másik dal a közelgő albumról, a Cone Of Shame, melynek élő ősbemutatóját február 18-án a tokiói koncerten tartották:
felkerül az új lemezre a Matador című szerzemény is, melynek első élő előadása a 2011 novemberi Buenos Aires-i koncerten így hangzott:
.
a visszatérő album számsorrendje és borítója:
Faith No More: Sol Invictus (2015)
1. „Sol Invictus”
2. „Superhero”
3. „Sunny Side Up”
4. „Separation Anxiety”
5. „Cone Of Shame”
6. „Rise Of The Fall”
7. „Black Friday”
8. „Motherfucker”
9. „Matador”
10. „From The Dead”