A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

I Love You, Honeybear – Father John Misty gigászi szerelmeslemeze +FRISSÍTÉS: Valentin napi Nirvana!

2015. február 10., 15:52

A nagy visszatérő argentin-svéd José González és a most debütáló kubai-francia Ibeyi ikerlányok megjelenés előtt hallható albumai mellé itt van még egy briliáns új lemez: a dalszerző-énekes J. Tillman, akit a Fleet Foxes dobos-vokalistájaként is ismerhettük, 2012-es kilépése óta Father John Misty művészéven alkot, és friss házassága köré egy monumentális pszichedelikus konceptalbumot épített.

A marylandi Rockville-ből(!) való, 1981-es születésű Joshua Tillman mielőtt az indie folk-rock Fleet Foxes tagja lett volna, már komoly többlemezes karrierje volt szomorkás folk énekesként (és azt sem árt tudnunk, hogy vallásos neveltetéséből adódóan először evangélikus lelkipásztor akart lenni, csak aztán prédikátori hajlamait másképp hasznosította). 2008-ban kezdődött zenekari tagsága alatt is kiadott még pár J. Tillman-anyagot, ám mikor a Helplessness Blues című második Fleet Foxes-album turnéjának végén, 2012 februárjában kilépett a – pár hónappal később amúgy is leálló – együttesből (melyben az alábbi fotó jobb szélén látható), már tudta, hogy új néven fog új fejezetet nyitni szólópályáján.

fleetfoxes-room

A Father John Misty művésznév alatt már jóval szabadabb, játékosabb, viccesebb, zeneileg is jóval színesebb és elevenebb világban mozgott: a Sub Pop kiadóhoz szerződve még abban az évben megjelentetett Fear Fun című pszichedelikus (bevallottan jól begombázva írt) pop albumával azonnal sikerült jelentősen kibővíteni rajongótáborát. Ezután barátnőjével, a fotós-rendező Emma Garr-ral készítettek egy The History Of Caves című kisjátékfilmet, melyhez hősünk filmzenelemezt is kiadott 2013 őszén, a rendezőnő pedig már Emma Tillmanként szerepelt a stáblistán – és ez a friss házasság jelentette a fő inspirációt a multiinstrumentalista-dalszerző-énekes minden korábbinál ambiciózusabb új albumához is.

fatherjohn-honey4a

Az I Love You, Honeybear hangzását Tillman egy sivatagi drogos vízióban álmodta meg (a címadó dalt már rögtön után megírta), de után másfél évig tartott, mire tényleg meg is tudta valósítani, amit eredetileg elképzelt (az első négy hónap felvételeit konkrétan kidobta, mert túlságosan olyan lett, mint az előző sorlemez volt). A szerző által felsorolt hatvanas évek végi és hetvenes évekbeli referenciák (John Lennon, Scott Walker, Randy Newman, Harry Nilsson és a vallomásos dalszerző-énekesnő Dory Previn, míg a zenén kívül Woody Allen, Kurt Vonnegut, Alejandro Jodorowsky… és Muhammad Ali) jól jellemzik, milyen monumentális léptékű ez a pazar konceptlemez, melynek főhőse egy Josh Tillman nevű fickó, akit destruktív életviteléből egy Emma nevű lánnyal való találkozás ragad ki és szabadít fel. Nos igen.

az Amerikában a mai napon megjelent új Father John Misty-album itt hallható:

a teljes lemezanyag a YouTube-on is, nyitásként a címadó dal Grant James által rendezett klipjével:

01 I Love You, Honeybear
02 Chateau Lobby #4 (in C for Two Virgins)
03 True Affection
04 The Night Josh Tillman Came To Our Apt.
05 When You’re Smiling And Astride Me
06 Nothing Good Ever Happens At The Goddamn Thirsty Crow
07 Strange Encounter
08 The Ideal Husband
09 Bored In The USA
10 Holy Shit
11 I Went To The Store One Day

.
az első beharangozó dal, a Bored In The USA novemberi nagyzenekari előadása David Letterman műsorában:

az I Love You Honeybear album beharangozó kisfilmje jó néhány intim meztelen fotóval a Tillman házaspárról:

előzetes a a feleség által rendezett 2013-as The History Of Caves rövidfilmhez, melynek zenéjét a férj komponálta:

a 2012-es első Father John Misty-album Nancy From Now On című első klipje, melyben a dominát az énekes majdani felesége alakítja…

… és a Hollywood Forever Cemetery Sings videója, melyben Aubrey Plaza színésznő is szerepel:

a teljes 2012-es Fear Fun album itt hallható:

1. Funtimes in Babylon / 0:00
2. Nancy From Now On / 03:40
3. Hollywood Forever Cemetery Sings / 07:34
4. I’m Writing a Novel / 10:43
5. O I Long to Feel Your Arms Around Me / 14:20
6. Misty’s Nightmares 1 & 2 / 16:43
7. Only Son of the Ladiesman / 19:56
8. This Is Sally Hatchet / 24:04
9. Well, You Can Do It Without Me / 28:03
10. Now I’m Learning To Love The War / 30:49
11. Tee Pees 1-12 / 35:02
12. Everyman Needs a Companion / 38:19

.
ez pedig itt mutatóba egy Fleet Foxes-felvétel, az utolsó album címadó dala, a Helplessness Blues egy 2011-es Austin City Limits-tévéadásból, a doboknál Josh-sal:

.
FRISSÍTÉS: Valentin nap alkalmából Father John Misty közzétett egy feldolgozást a Heart-Shaped Box című Nirvana-klasszikusból, melyet – hogy a házastársi vonal is meglegyen – Courtney Love bevallása szerint Kurt Cobain az ő (mármint Courtney) nemi szervéről írt!

courtney-lana-tweet

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39