A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Fejtörőnek is beillő The Cure feldolgozásalbumot adott ki David Nance

2023. december 3., 12:29

David Nance amerikai gitáros, énekes-dalszerző, egy igazi underground zenész, aki kitartóan járja a saját útját és magasról tesz a trendekre. A Nebraska-i Omahában él és zenél, 2010 eleje óta ad ki lemezeket, a szerzői albumok mellett időnként egy-egy feldolgozáslemezzel is előáll, mint most is tette: a Shameless Kiss című nagylemezre The Cure számokat dolgozott fel, kimondottan trükkösen.

Az egy dolog, hogy az albumra került 12 szám annyira át van hangszerelve, hogy elsőre nem is lehet ráismerni a The Cure-ra, de David Nance még azt a trükköt is bevetette, hogy az eredetitől eltérő címekkel látta el az egyes dalokat. A Lovesongból így lett You Make Me Feel Like I Am Free Again, a Lullaby-ból pedig egyszerűen csak annyi, hogy Dinner.

Egyszóval David Nance nagylemeze egy fejtörőnek is beillik: egyfelől cím alapján is meg lehet tippelni, melyik The Cure szám rejlik egy-egy új cím mögött, de az is jó játék, hogy elkezdjük többen hallgatni, és aztán ki jön rá hamarabb arra, hogy az adott szám melyik The Cure dal is valójában.

A nagylemezt David Nance Bandcamp oldalán teljes egészében fent van és meghallgatható.

Jó játékot!

Szerző: