A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Félelem és rettegés Havasföldön: Bram Stoker – Drakula

2021. február 28., 19:13

A horror műfajának kikezdhetetlen klasszikusát, napjaink vámpírdömpingjének közös eredőjét idén februárban megújult külsővel, és teljesen új fordításban hozta ki a Helikon Kiadó.

Drakula ugyan halott, de feltehetőleg valóban élvezi, hogy az emberiség olvasó részének egyszerűen sosem lesz elég belőle. Ki ne hallott volna, ki ne ismerné ezt a történetet? Ki nem csömörlött már meg, akár rajongó létére is attól, hogy jó néhány éve még a csövön is vámpírok jöttek ki? Bram Stoker regénye egyszerűen elsöprő hatással volt a jelen popkultúra szinte minden szegletére, részben ennek a könyvnek is köszönhető, hogy kialakult pl. a gót szubkultúra, megalakult egy szakajtóra való, sötétségbe burkolózó zenekar, ennek a könyvnek köszönhető, hogy lettek később mindenféle mutációk, kezdve a Marvel fénybenjáró vámpírvadász vámpírjától egészen Robert Pattinson flitteres bőréig. Még a tágabb értelemben vett popkultúra olyan ikonjaira is hatással volt a vámpírmítosz, mint Jim Jarmusch, vagy a könyvrovatban már sokszorosan kitárgyalt Viktor Pelevin, akinél szintén megjelenik az öreg bőregér.

Mi lehet ennek a titka? A válasz tulajdonképpen nagyon egyszerű: az ember, természeténél fogva, imádja a rettegést, az ismeretlentől való félelmet, és tudat alatt ezt a rettegést erősen össze is kapcsolja az erotikával. Martin Landau valószínűleg nem tévedett nagyot, mikor Lugosi Bélát játszva Tim Burton Ed Wood-jában azt tanácsolta a fiatal Ed Woodnak, hogy ha el akarja nyerni egy hölgy szívét, vigye el megnézni Drakulát. A könyvet újraolvasva még én magam se tudtam ellenállni annak, hogy újra megnézzem az idén 90. születésnapját ünneplő, Lugosi-féle filmváltozatot. Ugyan igaz, hogy a film egyrészt nem a regényen, hanem az abból faragott Broadway-színdarabon alapszik, és az is igaz, hogy az egésznek a tempója, meg úgy egyáltalán, a korabeli színjátszás milyensége kissé megmosolyogtatónak hat, a gróf jelenléte még a mai napig is képes valami furcsa, viszolygással elkavart izgalmat kiváltani az emberből. Mindezt úgy mondom, hogy bár én imádom Lugosit, semmiképpen nem nevezném színészóriásnak, mi több, annak idején a kritikusok éppen Béla játékát tartották a film leggyengébb pontjának. Christopher Lee, Klaus Kinski vagy Gary Oldman alakítására inkább ki sem térek, mert pusztán attól belém fagy a vér, hogy rájuk gondolok.

Stoker műve 1897-es megjelenése óta töretlen népszerűségnek örvend, kis túlzással 120 éve folyamatosan nyomják újra, mi több, Magyarországon is sok kiadást ért meg; legutóbb 2017-ben jelent meg Sóvágó Katalin fordításában. Persze egy ilyen koros klasszikus nyelvezetének újragondolása szinte folyamatosan indokolt, amilyen tempóban a saját beszélt nyelvünk változik, de Bartók Imre új fordítása semmiféle kívánnivalót nem hagy maga után. Természetesen érezhető az egésznek egy bizonyos avíttsága, ezek a barokkos körmondatok manapság már önmagukban is kissé viccesnek hatnak, de ez meg már nem a fordítások baja.

Bram Stoker, 1906

Az ír szerző talán maga sem gondolta, hogy regénye ekkora siker lesz, hiszen életében jóval ismertebb volt a színész Sir Henry Irving személyi asszisztenseként, akiről egyébként nagyrészt a gróf alakját is mintázta, és ha hozzávesszük, hogy a Drakula már az ötödik regénye volt, és annak megjelenése után még írt legalább ugyanennyit, elmondhatjuk, hogy akárcsak Lugosi, ő is beleragadt főműve skatulyájába. A gróf alakját egyébként a fent említett színészlegendán túl természetesen Vlad Tepes legendájára is alapozták, amit Stoker Vámbéry Árminnal, magyar kutatóval és utazóval kötött barátsága nyomán ismert meg, tőle származik a regény címe is, és még a regényben is megjelenik, mint Van Helsing távoli jó barátja.

Szabó Levente szemet gyönyörködtető borítóterve és Bartók fordítása ugyan nagy kedvet csinálnak a regényhez, közelebb hozzák azt a mai olvasóhoz, de azért érdemes megjegyezni, hogy a mai tempóhoz szokott könyvmolyoknak azért kihívás lehet a könyv. Néhány tudományos magyarázat ma már egyszerűen komikusnak hat, Mina és Lucy Jane Austent idéző, viktoriánus körmondataival, Van Helsing monológjaival is meg kell már küzdeni. A regény kaleidoszkópikus naplóformája, ami egyszerre épül fel a szereplők visszaemlékezéseiből, hajónaplóból, elmeorvosi feljegyzésekből és hasonlókból, még a mai napig is modernnek hat, de a váratlan tempó-, sőt, stílusváltások képesek megakasztani az olvasó elmerülését. Például már a számomra a regény egyik legerősebb részét képző első részben is csak kapkodjuk a fejünket az előrevetített borzalmak felé, aztán hirtelen a kellemesnél jóval több bekezdésen át olvashatjuk a gróf ingatlanvásárlással kapcsolatos, újdonsült ismereteit…
De ezekért bőven kárpótolnak például a Renfield fokozatos megőrülését elmesélő bejegyzések.
Mindez nem von le a regény kultikus értékéből, sőt szervesen hozzátartozik ahhoz, mindenkinek ajánlom, akár betéve tudja a történetet, akár ez lenne a belépője a vámpírirodalomba, hiszen páratlan és megismételhetetlen utazás az időben és tudatalatti rettegéseink territóriumában.

Még egy fontos mondat:

„– Üdvözlöm a hajlékomban! Lépjen be bátran és a saját, szabad akaratából! – Ő maga nem lépett előre, hogy köszöntsön, hanem mintegy szoborként állt a helyén, mintha az üdvözlő gesztus hatására kővé dermedt volna. Abban a pillanatban azonban, hogy átléptem a küszöbön, fürgén hozzám lépett, és olyan erővel ragadta meg a kezem, hogy összerándultam tőle; a hatást csak fokozta, hogy a tapintása jéghideg volt, és úgy éreztem, mintha egy halott ember kezét szorítanám.”

Ne keresd, itt van: Drakula.

Az apokalipszis halogatása: Nick Cave – The Sick Bag Song
máj. 2., 21:23
Húsz évvel később: The Ex – Dizzy Spells
ápr. 24., 15:22
20 évvel később: Nick Cave & The Bad Seeds – No More Shall We Part
ápr. 10., 17:42
Húsz évvel később: KRS-One – The Sneak Attack – Támad a tanár úr
márc. 27., 17:00