A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Fever Ray: To The Moon And Back – új klipdal a Knife-énekesnő szólóprojektjétől +FRISSÍTÉS: a Plunge album

2017. október 20., 2:26

Az 1975-ös stockholmi születésű Karin Dreijer a kilencvenes évek második felében a Honey Is Cool svéd indie rock zenekar gitáros-énekesnőjeként tűnt fel, majd az öccsével, a billentyűs-producer Olof Dreijerrel közösen alapított The Knife elektropop duó élén már nemzetközi sikereket is aratott, közreműködött dEUS- és Röyksopp-számokban is, majd második gyermekének születése után már szólóban is színre lépett Fever Ray név alatt kiadott 2009-es elektro-goth albumával és annak 2010 őszéig tartó turnéjával – és most ezzel a szólóprojektjével tér vissza hét év után.

A Knife négy stúdióaalbum (The Knife – 2001, Deep Cuts – 2003, Silent Shout – 2006, Shaking The Habitual – 2013), egy filmzene (Hannah med H Soundtrack – 2003) meg egy Mt. Simsszel és Planningtorockkal közös kortárs kísérleti operalemez (Tomorrow, In A Year – 2010) után 2014-ben oszlott fel, de a búcsúturnét megörökítő Live At Terminal 5 koncertfilm megjelenésére még egészen a múlt hónapig várni kellett. Most pedig már folyatódik is Karin Dreijer karrierje: a hét elején érkezett perverz társkereső tematikájú beharangozó kisfilmek dalrészletei után itt az új Fever Ray-anyagról az első teljes szám To The Moon And Back címmel, fülbemászó szintitémával, szexuális szöveggel („fel akarom nyomni az ujjaim a puncidba” – ez a zárósor) és hozzá egy kellően bizarr BDSM-videoklippel, ahol a rituális teázás közben nem csak tea csorog a felélesztett főhősnő szájába (az egész így együtt közelebb áll a Knife kései korszakához, mint a 2009-es Fever Ray-produkciókhoz).

A To The Moon And Back videóját Martin Falck rendezte, aki már a Knife 2013-as A Cherry On Top animációját és idei Mother Of Knives kisfilmjeit, továbbá a svéd énekesnő Christina Halmos – művésznevén: Kiki – klipjeit (Shoot You Down, Birds) is jegyezte.

a két e heti beharangozó kisfilm perverz társkereső témában, Switch Seeks Same és A New Friend címmel, új dalrészletekkel:

az új kislemez borítóképe death metal szövegezéssel:

.
FRISSÍTÉS: egy héttel később kiderült, hogy a Plunge című új Fever Ray-album digitális formátumban október 27-én, fizikai valójában pedig 2018. február 23-án jelenik meg az alábbi borítóval és számlistával!

FRISSÍTÉS 2: a teljes Plunge album!

FRISSÍTÉS 3: november 22-re az album összes száma felkerült hivatalosan a YouTube-ra kis videókkal!

Fever Ray: Plunge (2017/2018)

1. „Wanna Sip”
2. „Mustn’t Hurry”
3. „A Part Of Us”
4. „Falling”
5. „IDK About You”
6. „This Country”
7. „Plunge”
8. „To The Moon And Back”
9. „Red Trails”
10. „An Itch”
11. „Mama’s Hand”

.
a legutóbbi Fever Ray-szám, A lány és a farkas című film 2010 novemberi mozielőzetesében debütált, majd teljes verziójával a 2011 márciusi mozipremierhez igazított filmzenealbumon megjelent The Wolf című dal:

a Mercy Street című Peter Gabriel-feldolgozás egy 2010 szeptemberében kiadott kislemezről:

a 2009-es Fever Ray-felvételek: a tízszámos címnélküli album és bónuszként egy feldolgozás-kislemez a Nick Cave & The Bad Seeds-féle Stranger Than Kindness és a Here Before című Vashti Bunyan-szerzemény átiratával. . .

. . . ezek pedig a 2009-es videoklipek egybegyűjtve:

If I Had A Heart
When I Grow Up
Triangle Walks
Seven
Stranger Than Kindness (Nick Cave & The Bad Seeds-feldolgozás)
Keep The Streets Empty For Me

.
ráadásként itt a Knife múlt hónapban közzétett Live At Terminal 5 koncertfilmje az együttes 2014-es búcsúturnéjáról. . .

0:25 Wrap Your Arms Around Me
5:50 Raging Lung
16:00 We Share Our Mothers’ Health
20:50 BIrd
27:00 Without You My Life Would Be Boring
31:25 A Tooth For An Eye
38:15 One Hit
43:05 Full of FIre
52:20 Collective Body Possum
56:30 Ready To Lose
1:00:45 Pass This On
1:06:00 Stay Out Here
1:14:40 Silent Shout

. . .és a két beharangozó Mother of Knives videója Martin Falck rendezésében:

.
mutatóba Karin egy 1997-es Honey Is Cool-klipje, a hajdani zenekar The Lion című dalához:

PJ Harvey: I Inside The Old I Dying – újabb klipdal az új albumról
jún. 7., 14:18
Peter Gabriel – dalok a két évtized után érkező i/o albumról, Brian Eno közreműködésével
jún. 5., 5:16
Thom Yorke a brit zeneszerző-producer Clark új Sus Dog albumán – a Budapest Art Orchestra kíséretével
máj. 26., 18:47
Jungle – klipdalok a brit funk-soul tánczenekar új Volcano albumáról
máj. 24., 22:51