A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Francesca Belmonte: Anima – Tricky énekesnőjének remek első albuma

2015. június 4., 11:13

Az ír anyától és olasz apától Londonban született Francesca Belmonte 2008 óta óta Tricky fő énekesnője, a fekete brit triphop producer-énekes három legutóbbi albumáról (Mixed Race – 2010, False Idols – 2013, Adrian Thaws – 2014) és magyarországi koncertjeiről is ismerhetjük. A 27 éves dalszerző-énekesnő most a héten jelentette meg első saját nagylemezét: az itt hallható elektronikus alapú, de hangsúlyosan blues beütésű Anima albumon persze Tricky a fő producer – sőt vendégénekesként is felbukkan.

Francesca 2008-ban egy név nélkül feladott hirdetésére jelentkezett turnéénekesnőnek, és demója elküldése után nagyot csodálkozott, mikor a válaszlevélben Tricky hívta meghallgatásra. A Knowle West Boy album turnéja után már a stúdióban is együtt dolgozhatott vele, és azóta a mindegyik lemezén közreműködött (a 2010-es Mixed Race-en még Franky Riley néven tűnt fel pár dalban, a következő False Idolsnak pedig már kilenc számában szerepelt), és most már régebb óta énekel Tricky mellett, mint amennyi időt kilencvenes évekbeli munka- és élettársa, Martina Topley-Bird kibírt mellette.

Belmonte2

A magát alternatív blues énekesnőként meghatározó, példaképei közt Billie Holiday-t, Nina Simone-t, Patti Smith-t és PJ Harvey-t emlegető Francesca már Trickyvel való találkozása előtt is írt dalokat, I Sing For The Joker című szerzeményét a főnök koncertjein és 2010-es Brownpunk válogatásán is bemuthatta, de csak 2014 végén jutott el végre első saját kislemezéig, a Stole-ig, melyet idén az Are You klipdal és most júniusban az Anima album követett. Francesca Belmonte remek első nagylemeze – melyen I Sing For The Joker című régi dalának új verziója, Trickyvel közös Lying On The Moon duettje és Daisy nevű tízéves kuzinja is szerepel – itt hallható.

1. Intro
2. Hiding In The Rushes
3. Stole
4. Keep Moving
5. Walk With You
6. Lying On The Moon
7. The Joker
8. Strange Beat
9. Brothers & Sisters
10. Come Take
11. Daisy
12. Driving In Your Car
13. Fast
14. Your Sons
15. Are You

.
az album két klipje, az Are You és Stole című dalokhoz:

a Stole tavalyi megjelenésekor letölthető háromszámos promoanyagon szerepelt az It Ain’t Me Babe című Bob Dylan-dal feldolgozása is:

az I Sing For The Joker című Francesca Belmonte-szerzemény 2010-es verziója, melynek új változata az albumra már The Jokerként került:

Tricky és Francesca a 2013-as False Idols album Nothing’s Changed című dalát éneklik:

a Nicotine Love című közös szám Tricky 2014-es Adrian Thaws albumáról:

.
Francesca az Anima album másik producerének, a londoni Greg Haynesnak, azaz Fybe:one-nak már egy 2012-es számában is énekelt:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39