A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Frappáns fogást talált új lemeze népszerűsítésére a Kolorádón nemrég frenetikus koncertet adó black midi

2022. július 19., 23:52

Londonban épp hőmérsékleti csúcsot mértek, 41 fok tájékára emelkedett a hőmérő higanyszála, a black midi triója pedig gondolt egyet, és közös fagyizásra meg vízipisztolyozásra hívta a fővárosi rajongóit – meg mindenki mást is, aki szereti a fagyit meg a vízpisztolyt –, hogy egyfelől enyhítsen a kánikulán, másfelől pedig hogy július 15-én megjelent új, sorrendben harmadik, Hellfire című nagylemezét népszerűsítese. És még a címe is frappáns.

Idén július 2-án, a Kolorádó fesztivál nagyszínpadán a Londonból származó black midi volt a fő attrakció, és ehhez mérten katartikus koncertet adtak, pedig a zenéjük nem éppen egyszerűen emészthető falat. Experimentális rock sok noise-zal, matekkal meg jazzel, és az is biztos, hogy Queent meg 70-es évekbeli zenét is hallgattak – sok minden más mellett természetesen (szerintem például Frank Zappát is).

Majdnem két héttel a kolorádós koncertet követően, július 15-én meg jelent a black midi harmadik nagylemeze Hellfire címmel. Majd pár nappal később tetőzött a kánikula, és ma (július 18-án) hőmérsékleti csúcsot, 41 fokot mértek Londonban. A friss újlemezes zenekar pedig gondolt egyet és két megadott helyszínen és időpontra fagyiosztást hirdetett mára, amit a saját fagylaltos furgonjukból szolgáltak fel, valamint mindenkit megkértek, hogy hozzon magával vízipisztolyt is a biztonság kedvéért. Emellett persze az új lemezt is meg lehetett venni tőlük, meg új black midi pólókat is.

View this post on Instagram

A post shared by black midi (@bmblackmidi)

Geordie Greep énekes-gitáros az új albumról pedig ígéreteset nyilatkozott:

„Ha az előző nagylemez, a Cavalcade színtiszta dráma volt, akkor a Hellfire meg olyan, mint egy epikus akciófilm.”

Misztikus-motoros anime lett a GusGus új klipje
márc. 28., 7:49