Frusciante: „Nem igazán emlékszem a kilencvenes évekre”

„Mikor bekerültem a zenekarba, a Chili Pepperst lépten nyomon a Beastie Boyshoz hasonlították: ők is fehér srácok, a maguk nagyon tempós funkjával, miközben a ritmusaikban ott bujkált a jungle, az a műfaj, amelyet én már azelőtt folyton a fejemben hallottam, hogy maga az elnevezés megszületett volna” – John Frusciante a Red Hot Chili Peppersből való kiválása után merült el az elektronikus zenében: a gitáros már kategorikusan ingyenesen letölthetővé tett, Trickfinger művésznéven elkövetett saját anyagain túl nem rég az Absurd, rave-orientált kiadónál jelentetett meg lemezt.

„A kilencvenes évek számomra nagyrészt a drogokról szóltak. Nem foglalkoztatott, mi folyik a házamon, a saját köreimen kívül. Amikor lejöttem a cuccokról váltottam és elkezdtem jungle klubokba járni. Az igazat megvallva, nem igazán emlékszem a kilencvenes évekre.”

A zenész szerint a kilencvenes években gyökeredző elektronikus műfajok ugyanolyan progresszív művészeti eredmények, mint Jimi Hendrix zenéje volt egykor, ezt az analógiát követve pedig mára ez a műfaj is kitermelte a saját, teljes értékű klasszikusait.

„10-11 éves koromban teljesen odavoltam a punkért. Abban az időben köztudottan a punk megmozdulások kiváltképp erőszakosak voltak Los Angelesben, én pedig túl fiatal voltam ahhoz, hogy akárcsak egy koncertre is eljussak. Így ültem otthon, hallgattam a lemezeket és próbáltam elképzelni, mégis mi történhet egy ilyen fellépés során. Hasonló volt a helyzet a kilencvenes években az elektronikus zenével. Az emberek hajlamosak elfelejteni, hogy a zenét a saját képzelőerőnk emeli a megfelelő szintre, így sokszor többet érsz azzal, ha otthon felraksz egy lemezt, mintha lemennél egy klubba táncolni” – Frusciante vallja, a zeneipar már semmire nem becsüli „a misztikus zenéket” s azok előállítóit. „Igazán hosszútávon tarthatatlan lesz, hogy csak a fejekbe önmagukat befúró dalok és kifulladásig reklámozott előadók kapjanak teret.”