Gene Simmons: „Hiába várunk az új Beatlesre”
A Kiss basszusgitárosa szerint a kilencvenes évek óta nem történt semmi átütő a globális zeneiparban, a könnyű sikerű előadók minden műfajjal végeznek, mindezért pedig a tehetségkutatók és a kedvenc dalukat illegálisan letöltő kalóz-rajongók felelősek.
„A rock halott” – Gene Simmons az új-zélandi The Sound rádióban beszélt napjaink popiparának szerinte elkeserítő, mi több, tragikus helyzetéről. A Kiss basszusgitárosa arra a kérdésre, miszerint mégis honnan érkezhetnek a következő nagy generációt alkotó zenekarok, frappánsan válaszolt: sehonnan, mivel nem is lesznek.
Simmons – bár saját bevallása szerint maga is rajongója olyan popsztároknak, mint Taylor Swift vagy Katy Perry – nem gondolja, hogy az elmúlt közel két évtized során felfutó zenekarok hírneve és szavatossági ideje akárcsak köszönőviszonyba kerülhet a kilencvenes évekkel záruló hőskor nagyjainak teljesítményével.
„1958 és 1988 közt megkaptuk a legnagyobbakat: Elvis Presleyt, a Beatlest, a Rolling Stonest, Jimi Hendrixet, minden idők legkomolyabb zenekarait. Aztán jött a disco Madonnaval, Donna Summerrel meg a többiekkel, majd beköszöntött a pop Michael Jacksonnal, a Jackson 5-val, a keményebb zenék a Metallicaval meg az Iron Maidennel, aztán ott volt persze Prince is és az egész csak dübörgött, egészen a U2-ig” – fakadt ki a Kiss basszusgitárosa. „1988-tól napjainkig mondjon nekem valaki még egy Beatlest, még egy Stonest. Csak egyetlen egyet. Nem lehet. Hiába várunk rájuk.”
És, hogy mindezért mégis ki a felelős? Simmons szerint természetesen a kalózletöltéseket választó, haramia zenehallgató. „Ha valamiért nem hozol többé áldozatot, előbb-utóbb értéktelenné válik. A zeneipar jelen üzleti struktúrája teljességgel alkalmatlan, hogy az arra érdemeseket levegőhöz juttassa. Pedig lenne jó zenekar elég.”
Simmons a popszakma egyik legsúlyosabb hibájának érzi a tehetségkutató-formula jelentette 15 perc hírnevet. „Mielőtt a Beatles bevonult a stúdióba és a Beatlesszé vált, ezek a srácok különféle klubokban húztak le vagy 10 ezer órát. Hosszú éveket. Mert ennyit kell foglalkoznod valamivel, ha igazán jó akarsz lenni benne. Manapság, ha már a zuhany alatt hümmögsz, az elég lehet ahhoz, hogy megnyerd a következő X-Faktort, bekerülj a tévébe és a kezedbe nyomjanak egy lemezszerződést. Azonban az efféle előadók közül gyakorlatilag senki nem marad talpon, a műsor díszleteivel együtt kiteszik a kuka mellé.”
