A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

George Clooney mégis megmenti a világot – Holnapolisz

-n-
2015. május 26., 8:00

George Clooney két, általában jó film között lezavar egy nézhetőt. Az idő és térugrásban ugyan a Gravitáció peches űrhajósának szerepét leszámítva nincs túl nagy tapasztalata, de ettől még 30 millió dollárért nem szokatlan és unalmas.

A Walt Disney a saját ötleteiből él, ebben legalább következetes. Most például végig a saját főcímében (a Taj Mahal és bármelyik pláza hibridje) tartja a Holnapolisz című fantasy-realityt, vagyis: egy bármikor megtörténtté fejleszthető mesét.

A mese New York-ban az 1964-es Világkiállításon kezdődik. “Frank” Clooney még egészen kicsi, nagyon kreatív, bemutatja az űrtáska nevű önhordó repülő találmányt egy elég elutasító modorú menedzser tipusú recepciósnak, aki nem hisz az ilyen marhaságokban. Az ember ugyanis nem tud repülni, így az is elképzelhetetlen, hogy egy gyerek a testsúlyát az azzal megegyező tömegű, folyékony üzemanyaggal hajtott készülékkel képes a levegőbe emelni. A szigorú férfi természetesen egy szkeptikus tégla, tulajdonképpen a földlakókat szemmel tartó hipertitkos társaság ügynöke, de még az is lehet, hogy a vezetője. Van vele egy gyönyörű, igézően szeplős, kartonruhába öltöztetett királykisasszony, akinek tetszik a fiú, ám innentől nem lehet többet elárulni róla, mert az spoilerezésnek számít, brrr (az előzetes vetítésen ezzel kapcsolatban aláírtam egy információ-embargós nyilatkozatot, de könnyen előfordulhat, hogy azt a Poltergeist remake-jével kapcsolatosan tettem.) Na, mindegy, innen kezdve végig követő – azaz: ámult néző – pozícióban vagyunk.

A Holnapolisz nem állít hülyeségeket. Többek között azt mondja, a Föld lakói mindent elkövetnek azért, hogy ne legyen komfortos a jövő. Galeriban szennyezzük a környezetünket, nem figyelünk a lélek apró rezdüléseire, túlhajtjuk magunkat, egyetlen szórakozásunk pedig a számítógépes játékokat nyomogatva a saját katasztrófa forgatókönyvünk beteljesítése. Ez az egész persze belénk van kódolva, a más bolygón élő hiperintelligencia manipulátorainak könnyű dolga van, mert az ember ha nem is teljesen felelőtlen és érzéketlen, végső soron kártékony ösztönlény, vagyis: szeret kísértésbe esni.

Holnapolisz.8731

Szerencsére azonban létezik egy másik, biblia alapú forgatókönyv is, amit az egyszerűség kedvéért üzenetnek hívunk. Ha valakinek nincs otthon a New York-i Világkiállításra készült kitűzője – valójában a közösségi érzelem generátora -, akkor valószínűleg nem a oldalon teljesítő ember. Disneyland maga is egy ilyen nagy, többfunkciós kitűző, állítják a film készítői, itt találhatók a valóságot szimuláló játékok: milyen kár, hogy a gyerekek és a felnőttek a nagy hétvégi kalandtúra abszolválasakor ezt nehezen veszik észre. A metamorfózison áteső kis szeplős hölgy, a fiatal, majd “szépen öregedő” George Clooney, továbbá egy Newton családnevű szintén ifjú hölgy (hamarosan repül a gravitációs alma) azonban igen, ők alkotják a világ megmentésére induló kommandót. Az utazás természetesen űrszerkezet fedélzetén történik, maga az űrhajó látványos keretek között startol a kettéváló Eiffel-torony – valójában a világok közötti kommunikációs adóvevő antenna – méhéből. Nem biztos, hogy a méhe a jó kifejezés, de abban bízunk, az egyezményes zsenik, Eiffel, Edison, Verne és Tesla viaszbábúinak tetszését elnyeri ez a vakmerő megoldás.

https://www.youtube.com/watch?v=OY5vkc6GTOw

Pillanatnyilag is érzékelhető, mert voltaképpen élünk, hogy a világ megmentése rendben lezajlott. Kisülések, robbanások, információhalmazt magába záró gömb zuhanása kíséretében minden a napi rutin szerint folytatódik. A Holnapolisz hősei teljesítették küldetésüket, és még arra is maradt energiájuk, hogy a földlakók érdemes képviselői közül kiválasszák az újabb missziók teljesítésére kész álmodozókat.

A Holnapolisz május 28-ától látható a mozikban.

Szerző: -n-
Címkék: