A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Gerard Way: Baby You’re A Haunted House – a My Chemical Romance egykori énekesének Halloween-klipje

2018. október 26., 17:21

A 2010-es Danger Days: The True Lives Of The Fabulous Killjoys című utolsó albumának turnéjával a 2011-es VOLT Fesztiválra is eljutó, majd a 2009-ben kiadatlanul maradt lemezanyagának 2013-as megjelentetése (Conventional Weapons) után feloszlását is rögtön bejelentő amerikai My Chemical Romance együttesből Gerard Way frontember 2014-ben adta ki első szólóalbumát Hesitant Alien címmel. Azóta csak pár kislemezdalban hallhattuk, de most Halloween elé időzítve itt van tőle egy új szám, mely már a közelgő új szólóanyagának előfutára.

Az 1977-es születésű Gerard, aki zenei karrierjének folytatása mellett The Umbrella Academy című képregénysorozatának Netflix-adaptációját is 2019 elejére ígéri, idén március óta dolgozik új szólóprojektjén, melyről az első ízelítőként közzétett Baby You’re A Haunted House című számban három évvel fiatalabb öccse, a szintén My Chemical Romance-extag Mikey Way is közreműködik basszusgitáron az Aquabats-gitáros Ian Fowles és Tom Rasulo hangmérnök-dobos társaságában..

A Baby You’re A Haunted House-t a belső kísérteteinkről és démonainkról írtam, és arról, hogy milyen szerelmesnek lenni, miközben meg kell birkóznunk a saját belső horror show-nkkal”– mondja az énekes az új dalról, melynek Claire Marie Vogel által rendezett videójában az orosz feliratos konferansz szerint Gerard Way szerzeményét egy Öregasszony sírja nevű csontvázzenekar adja elő.

Baby, you’re a haunted house
Better find another superstition
We’re gonna stay in love somehow
‘Cause, baby, you’re a haunted house now

And your heart will stay forever
When your last remains are few
In the dark we dance together
And I’d like to be waiting with you

Oh, Baby, you’re a haunted house
Better find another superstition
We’re gonna stay in love somehow
‘Cause, baby, you’re a haunted house now

And the nights, they last forever
And days are always making you blue
In the dark we laugh together
‘Cause the misery’s funny to you

Oh, Baby, you’re a haunted house
Better find another superstition
We’re gonna stay in love somehow
‘Cause, baby, you’re a haunted house now

I’ll be the only one who likes the things you do
I’ll be the ghost inside your head when we are through
Sometimes you scare me, but I come around to you
I’ll say hello hello hello
And I’ll find a way to scare you too

Baby, you’re a haunted house
Better find another superstition
We’re gonna stay in love somehow
‘Cause, baby, you’re a haunted house now

Oh, Baby, you’re a haunted house
Better find another superstition
You better go and take a bow
‘Cause, baby, you’re a haunted house
Baby, you’re a haunted house
Baby, you’re a haunted house now

.
összevetésként itt van Gerard Way 2014-es Hesitant Alien című első szólóalbuma. . .

0:00 – Bureau
2:41 – Action Cat
5:45 – No Shows
9:56 – Brother
14:29 – Millions
17:57 – Zero Zero
20:44 – Juarez
23:34 – Drugstore Perfume
28:24 – Get The Gang Together
32:06 – How’s It Going To Be
35:50 – Maya The Psychic

. . . a No Shows és Millions című klipekkel:

.
Gerard Way és a brazil illusztrátor Gabriel Bá 2007 óta futó szuperhősképregényéből 2019 februárjára várható Netflix-sorozattá adaptált The Umbrella Academy szereplőgárdájában Ellen Page, Mary J Blige, Tom Hopper és Robert Sheehan is ott van:

ki miben szuper?

.
ráadásként egy kép az utolsó My Chemical Romance-album hivatalos fellállásának (Mikey Way – basszus, Frank Iero – ritmusgitár-vokál, Ray Toro – szólógitár-vokál, Gerard Way – ének) 2017-es találkozásáról:

A színész-énekesnő Suki Waterhouse friss Local Natives- és Belle And Sebastian-kollaborációi
aug. 5., 17:23
Crime & The City Solution: Peace In My Time – klip az új The Killer album és a budapesti koncert elé
júl. 31., 23:17
Mitski: Bug Like An Angel – klipdal az új The Land Is Inhospitable, And So Are We albumról
júl. 26., 18:00
The Kills: New York / LA Hex – új klipdalok hét év után Alison Mosshart és Jamie Hince duójától
júl. 25., 19:39