Glass Animals: Youth – az új album klipsorozatának második része
A 2014 legjobb albumai közt ünnepelt Zaba című debütálása után Magyarországon 2015-ben kétszer is fellépő – és 2016. november 9-re a Millenáris Teátrumba már egy újabb koncertet is meghirdető – Glass Animals oxfordi art-pop együttes a tavalyi Yeah Yeah Yeahs/Erykah Badu–mashupja (Gold Lime) és Joey Bada$$-kollaborációja (Lose Control) után idén augusztus 26-án egy a How To Be A Human Being című új nagylemezzel is visszatér, melyhez egy tejes videosorozat-kisfilm is tartozik: a májusban közzétett bizarr zenei aláfestésű első beharangozó és a Life Itself nyitódalhoz júniusban bemutatott első klip után most júliusban az album második számának, a Youth-nak a videójával folytatódik.

A neves fotós Neil Krug által rendezett kisfilmszéria a 11 számos lemez borítóján látható 11 figura körül forog – az első rész végén egy elrabolt kisfiú menekülést láthattuk amerikai országúti motelből, ahová egy elegáns fehér ruhás nő vitte őt, míg most az album Youth című második (hasonlóan slágeres) dalának videójában a szökésben lévő fiúcska és az őt kétségbeesetten kereső göndör hajú pincérnő-anyafigura a két főszereplő – de a zenekari tagok is feltűnnek az étteremben.
Boy, when I left you you were young
I was gone, but not my love
You were clearly meant for more
Than a life lost in the war
I want you to be happy
Free to run, get dizzy on caffeine
Funny friends that make you laugh
And maybe you’re just a little bit dappy
Fly
Feel your mother at your side
Don’t you know you got my eyes
I’ll make you fly
You’ll be happy all the time
I know you can make it right
Boy, now your life is back-to-front
But you’ll see thats not for long
Cause I know you’ll feel the ghost
Of some memories so warm
Boy, I want you to be happy
Free to run, get dizzy on caffeine
Funny friends that make you laugh
And maybe you’re just a little bit dappy
Fly
Feel your mother at your side
Don’t you know you got my eyes
I’ll make you fly
You’ll be happy all the time
I know you can make it right
.
az új album számlistája és a Dave Bayley frontember által „kínos családi fotóként” jellemzett borító a 11 részes dal- és klipsorozat 11 karakterével:
Glass Animals: How To Be A Human Being (2016)
1. Life Itself
2. Youth
3. Season 2 Episode 3
4. Pork Soda
5. Mama’s Gun
6. Cane Shuga
7. Premade Sandwiches
8. The Other Side Of Paradise
9. Take A Slice
10. Poplar St
11. Agnes
.
a Glass Animals 2016-os budapesti koncertjének Facebook-eseményoldala:
http://facebook.com/events/841502709315588