A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

„Halkan számolom a fröccsöket” – The Anahit első magyar nyelvű dala

2021. október 27., 12:17

Az elmúlt időszakban egy egész sorozatnyi kislemezdalt jelentetett meg a budapesti bázisú The Anahit, és a poposabb irányt most megtörik Tériszony című számukkal, amivel kicsit visszatérnek a melankolikusabb gyökereikhez.

Bár az elmúlt időszakban megjelent dalok is fontos üzenetet hordoztak magukban, a csapat első magyar nyelvű szerzeményével igazán mélyre ás. Egy olyan élethelyzetet mutat be, amiben jó eséllyel már mindannyian találtuk magunkat. Amikor csak belesüppedünk a dolgokba, sodródunk az árral, de nem merünk változtatni, pedig minden fáj. Inkább hazudunk magunknak, ami csak tovább ront a helyzeten, míg végül egy öngerjesztő spirálba nem keveredünk. A zenekar frontembere és dalszövegírója, Csányi Rita erről a következőképp mesél:

“Szerintem rengetegen érzünk hasonlóan vagy legalábbis éreztünk már így. A dal célja az, hogy merjünk szembenézni saját magunkkal, ki merjük mondani azt, hogy ‘most nem vagyok jól, most minden fáj, most menekülök magam elől’. Mert ha már beismerjük magunknak azt, hogy valami nem oké, az már a gyógyulás első fázisa.”

A The Anahit egyébként nem készült tudatosan arra, hogy Magyar nyelvű dalt szerezzen, Rita elmondása szerint egy éjjeli baráti beszélgetés után nem tudott elaludni, ezért még az ágyban fekve elkezdte megírni a dalszöveget.

“Olyan volt, mintha a falra kirajzolódott volna a Tériszony szó. Az egész folyamat hidegrázós volt. Sőt, még most is az, mert úgy érzem, hogy sokkal nagyobb súlya van így a szavaknak, tényleg a szívig hatolnak” – mondja Rita.

A szöveghez aztán hamar kapcsolódni tudott a zenekar többi tagjai is zeneileg, és egyre inkább úgy érezték, az eddig is erős témák az anyanyelvükön talán még nagyobb hatással lehet a közönségre. Mivel az alkotói folyamat is gördülékenyen haladt, a későbbiekben terveznek még magyar nyelvű dalokat írni, de nem érzik úgy, hogy ez kizárná az angol szövegeket.

A Tériszonyt nemrég élőben már bemutatták a közönségnek, akiknek a koncert előtt kis papíron kiosztották a szöveget, hogy együtt énekelhessék a dalt.

“Én a végén egy kicsit el is sírtam magam, mert olyan erő és energia áradt mindenkiből, aki velünk énekelt, amit még nem tapasztaltam sosem. Van is felvételünk erről a pillanatról, azt hiszem, legalább százszor visszanéztem, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ez tényleg megtörtént” – meséli Rita.

A Tériszony témája tehát mélyre hatol, az emberi lélek bugyrába, és a félelmeket a melankólia és a pop tökéletes egyvelegébe öltözteti.

Fotó: Bikali Sándor