Mersz > a kultművészet kozmonautái 19. > Szerkesztő: Triceps > 2015. április 14. > Kedd 19-20:30 óra
Bravó! Játékosunk megfejtette a 10 millió forintos kérdést: milyen anyag van a fémek és nem-fémek között? Ez, természetesen, az uránsvarc, amit gépzsírból és disznószarból állítottak elő a magyar tudósok. Most jön a végső, mindent eldöntő, 20 milliós kérdés:
Ki az a legendás zenész, aki 1969-1970 között az NDK-ban egy mezőgazdasági gépgyár présgépkezelője volt: János vitéz, Sobri jóska vagy Zámbó Öcsi?
A Zámbó Zsimi!
Sajnos, nem. Mehet vissza Bivalybasznádra kapálni. Gyógyítsa horkolását otthon, hatékony módszer, egyszerűen elérhető megoldás 3 héten belül. És, ha tájékozódni akar a kultúrában, szopjon Ön is kecskét!
ef Zámbó István: Kotta koponyával (2004)
Vettem vagy tíz éve a PeCsa bolhapiacán egy grafikát, kicsit koszos is volt, valami gyanús alaktól, hosszú alkudozás után, ezer forintért. Dekkolt rajta egy mackó, dunsztosüvegen, vörös hallal és papírhajóval. Gondoltam, jó lesz a fiam szobájába. Látod, Ábel, ez a te örökséged, vigyázz rá nagyon – mondtam neki –, mert ezt apa egyik barátja rajzolta, aki még a Miles Davist is ismerte. – Az ki? – kérdezte a kölyök. Na, erről ennyit. Mondtam az Öcsikének, alkalomadtán talán aláírhatná nekem, meg, hogy ne engedjen be akárkit a kéglijébe, mert ellopják Az utolsó vacsoráját. Az is csak másolat – felelte, és mindez elszállt a szentendrei nyár halálfaszán.
ef Zámbó István [5schy] (2512) Üzenek
Minden anyag
egy másik anyagban van
és ott akar maradni.
[Posztdarvinista kiszólás a múlt századból]
ef Zámbó István [5schy] (2511) Üzenek
Minden mit látsz Laca?
egy másik Lacában van
és ott akar maradni.
A Magyar DJ és Producer Egyesület (DJ Szövetség) idén is megrendezte éves konferenciáját, melynek keretében Az év DJ-je díjakat is átadták. 2023-ban az év DJ-je a sajnálatos módon nemrég elhunyt Palotai Zsolt lett.
Márciusban nagyot robbant a 100 gecs nevű amerikai zenei duó debütáló Boiler Room-szettje, melyet Los Angelesben rögzítettek. A videó körül kialakult hype és 1,3 milliós megtekintés egyik oka az volt, hogy a páros újragondolta a Basement Jaxx legnagyobb slágerét, a Where's Your Head At című számot is.