A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Három év után ismét angol nyelvű lemezzel jelentkezik a Hippikiller

2020. július 23., 15:30

Az újságíró-szerkesztőként és Majdnem Híres Rocksuli-társalapítóként is ismert Bihari Balázs szólóprojekt-zenekara, a Hippikiller eredetileg tavaszi szólóturnéja idején adta volna ki  új albumát , amit márciusban egy videóval spékeltek volna meg, de az ismert járványügyi okok miatt mindez elmaradt, illetve eltolódott. A köztes időszakot beárnyékolta BB kollégája, egyik állandó szerzőtársa, Najmányi László nemrég bekövetkezett halála, aki két dalszöveget is írt a Deleted Pictures című albumra.

A Deleted Pictures című lemezen a koncertező Hippikiller eredeti felállásából közreműködik Gerdesits Faszi (Forgotten Man) és Mezei András (Neon Knights), egy dalban feltűnik az Anahit vezetője, Csányi Rita, míg a teljes albumot BB producerelte, melyben segítségére volt Philipp László, Schram Dávid és Vastag Vasti Gábor. A Hippikiller legközelebb ősszel koncertezik az Intim Torma Illegál társaságában, pótolva a félbeszakadt tavaszi turnét és remélhetőleg az eredeti, Gerdesits-Mezei-Bihari felállásban.

Most pedig tekintsük át az új Hippikiller lemez dalait egyesével, BB idegenvezetésével.

Forgotten Man (tribute to Sir David O’Clock)
„Az utóbbi napok mind Najmányi Laci és halála körül forogtak: eleve szürreális volt, hogy szinte minden online médium egy tizennyolc éve nem létező magazin Facebook-oldalára, a Wantedra hivatkozott forrásként, majd amióta elkészítettük a róla szóló Wanted podcast emlékműsort, a készítőkkel – Németh Robival, Uj Péterrel és Vályi Gáborral – gyakorlatilag 24 órás Wanted értekezleten vagyunk cseten. Utoljára egy-másfél hónapja beszéltem Lacival telefonon, jó hosszasan, hiszen kábé két-három éve nem találkoztunk. Már nagyon nem volt jól. Feküdt és hangja alapján valószínűleg nyugtató lehetett benne. A Forgotten Man és a lemez végén található God Has Left and Satan’s Too kapcsán hívtam, hogy lejelentsük a dalokat. Korábban mindig volt valami megjegyzése a kiejtésemmel kapcsolatban, annak ellenére, hogy ha valaki, akkor ő csodálatos hunglish akcentussal beszélt, viszont engem soha nem kímélt. Én meg hagytam. Igaza is van. Volt. De ez most már így marad. Meg is lepődtem, hogy a baszogatás ezen része most kimaradt, persze azért megjegyezte, hogy szerinte hátul van az ének. Magát a szöveget még 1988-ban írta New York-i évei alatt Sir David O’Clock alteregója alatt és létezik egy saját dalverziója. Én viszont teljesen új zenei alapot készítettem. A felvétel még 2019 őszén indult, ekkor kértem meg Csányi Ritát, hogy közreműködjön, míg a dobokhoz, mint mindig, Gerdesits Faszi ült. Ritával először dolgoztunk, remélem, nem utoljára, Ferkauval milliomodszorra. Nagyon köszönöm nekik.”

Neon Knights
„Mantraként szoktam ismételgetni, hány felvétellel dolgozom egyszerre, és hogy mindig a töredékével rukkolok elő: a Neon Knights sem mostanában került a folderembe. Még 2014 nyarán kezdtem el foglalkozni ezzel a Black Sabbath-számmal, amely a legelső általam birtokolt Sabbath-lemez, a Heaven and Hell nyitó dala és bármennyit foglalkoztam a zenekar munkásságával, mindig ehhez az albumhoz kanyarodom vissza. Bocs, Ozzy. Nálam általában rengeteget változik egy dal a kezdeti fázistól a végeredményig: a Neon Knights esetében az alapötlet minimálisan változott. Valami ilyesmit akartam, a dal hagyta magát és azzá is alakult.”

The Needle of the Scale
„A Forgotten Man és a Neon Knights utáni kontraszt. Mindig is nagyon szerettem Bodrogi Andris dalait, az ő zenei világa és ízlése nagyon közel áll hozzám, mindezen túl jó barátok is vagyunk. A The Needle of the Scale még előző lemezének számomra egyik kulcsfelvétele: már akkor elkértem a dal sávjait, hogy remixeljem. Aztán el is felejtettem, így megy ez. 2019 őszén viszont valamiért rátaláltam és mégsem remixeltem, hanem egy-két hét alatt átformáltam azzá, amit én hallottam bele a dalba. Egy nyolcvanas évek ABC-Spandau Ballet-világú felvételt, ahogy Móricka elképzeli a Lövölde téren.”

Wasteland (BB’s Trap World Remix)
„A lemez szerkesztése során úgy érzetem, dramaturgiailag ismét indokolt elővenni ezt a dalt, amely gyakorlatilag ugyanolyan, amilyen előzőleg volt, csak mostani hangszerelésben. Szóval olyan, de még olyanabb.”

Deleted Pictures
„Ez a felvétel egy BB – Priger Zsolti add-tovább-szamár-a-végállomás jelenlegi állása. Úgy kezdődött, hogy Zsolti számára készítettem egy feldolgozást a Crossroads című dalból Anima & Animus című lemezükhöz, amely aztán átdolgozássá fejlődött, ugyanis a közepébe beletettem egy majdnem egyperces önálló  zenei részt. Nemrég pedig úgy gondoltam, hogy ebből simán lehet önálló felvétel, így született a Deleted Pictures. Most Zsolton a sor, hogy ő vegyen ki egy részt a dalból és továbbírja.”

God Has Left and Satan’s Too (tribute to Sir David O’Clock no.2.)
„A másik Najmányi-szöveg. Ha esetleg bekerül a Retro Rádióba mint egy eleddig ismeretlen Jimmy Somerville-felvétel, a küldetés sikeres volt.”