„Ház, pénz, munka: engedd el!” – Alexander Hacke (Einstürzende Neubauten)

„Az emberek ma már képtelenek bármire is koncentrálni. Túl sok inger éri őket, így bármit is csinálsz, már soha nem leszel képes lekötni a gondolataikat” – állítja a Vice-nak adott interjújában Alexander Hacke. Immár hat éve, hogy az Einstürzende Neubauten oszlopos tagja feleségével, a Berlinben érvényesült amerikai polihisztor-művésznővel, Danielle de Picciottoval közösen régi életüket felszámolva nekivágott a világnak, hogy városról városra vándorolva együtt alkossanak. A páros már Budapesten is bemutatta legújabb, Perseverantia című lemezét, mely a Picciotto szerint olyannyira aktuális, hogy „akár az életünk forgatókönyve is lehetne.”

Hacke meggyőződése, hogy az egykor ismert underground, a hetvenes és nyolcvanas évek berlini, „nagy generációjának” művészete lejárt, a régi rendszer alkotói hőseit pedig a világ kiveti magából. „Korábban egy egész korszak épült az individualizmus, a nonkonformizmus eszméire, az újra, a másra való igényre. Ma már sokkal fontosabb a valahova tartozás, hogy az ember minél szélesebb rétegekkel szeretesse meg magát. A legtöbb mai művész már egészen mást gondol a sikerről, mint azt mi tettük és számomra úgy tűnik, ma nehezebb a sodrással szemben haladni, mint valaha.”

A német experimentális zenész szerint az internet hangot adott az elnémítottaknak és korábban elképzelhetetlen együttműködéseket tesz lehetővé, ugyanakkor végletesen a profit felé terelte az undergroundot, saját pénztárcájukba zárva a művészeket. „Soha, semmilyen esetben sem alkothatsz kifejezetten azért, hogy eladj, ha mégis így teszel, azt nem nevezheted művészetnek. A kettő közt hatalmas a különbség. A művészek helyzete azonban egyre drámaibb: az olyan városok, mint New York, Párizs, London, az áraikkal egyszerűen kivetik magukból az alkotókat. Nem lehet normális, hogy zenészként, festőként négy mellékállást kell vállalnod csak, hogy legyen hol aludnod.” Hacke szerint Berlin – hiába drágul – „még mindig az egyedüli nyugat-európai főváros, ahol lehetséges tisztán művészi tevékenységből megélni.”

Az egyedüli logikus választás – Hacke szerint –, ha szép lassan felszámoljuk a materiális súlyokat magunk körül. Elengedjük a házat, a munkát, a pénz utáni hajszát és egy új, természetesen értékrend szerint próbálunk élni. „Az egész életedet azért dolgozod végig, hogy tárgyakat vásárolj, amelyekért aztán felelősséggel tartozol. Lényegében olyan felelőséget vásárolsz magadnak, amelynek nem lenne szabad a tiédnek lennie.  Az elengedés érzése, a szabadság, mely ilyenkor megszállja az embert az, amelyet már nagyon hosszú ideje keresek a zenémben.”