Heti 1: holland karizma

A lemezről bármelyik dalt választhattam volna, mindegyik minőségi AOR rock zene. Talán a címadó dal, ami a leginkább közel áll a mai napok rockjához. A multiinstrumentalista énekesről annyit érdemes tudni, hogy Hollandiában sikeres rockzenekar tagja volt 1992 óta, majd a 2000-es évek közepén-végén feloszlottak, és az énekes – Hoyem – szólókarriert kezdett építeni. Ha valamit sikeres szólókarriernek lehet nevezni, az övé biztosan az. Az ötödik lemeze, a Lioness, ami még csak két hetes, tehát nem tudunk statisztikákat, viszont az ezt megelőző négy lemeze mind No.1. volt Hollandiában. Azért ez nem akármilyen teljesítmény.

vHoyem karizmatikus énekes, nem kellett a nulláról újrakezdenie, valamint jellemzően együtt öregedett a közönségével (40 éves) és az ő zenéjüket játssza, nem akar sokkal fiatalabbakat meghódítani, főleg nem bohócot csinálni magából, de figyeli az aktuális trendeket a zenében. Az ilyen előadók szoktak fellépni a „Pavarotti And Friends”-hez hasonló rendezvényeken, de úgy is mondhatnám: ő a holland Eros Ramazotti – kevésbé popban.

A dal hibátlan. Őszinte, vontatott, torzított gitárok, mély, búgó ének. El tudom képzelni, hogy egy tinédzser kiszedi apja lejátszójából (vagy lehalkítja), de azt is, hogy végighallgatja, mert nem bántóan ’90-es sem a hangzás, sem a harmóniamenet. Van valami frissesség és monotónia egyszerre, ami furcsának, szokatlannak hat, de amikor gyönyörűen oldódik ez a feszültség a refrénben, mindannyian megnyugszunk kortól, nemtől függetlenül, valószínüleg ez lehet a sikerének titka.