Heti 1: tiszta pop
Előadó: The Struts
Dal: Only Just A Call Away
Megjelenés: 2016. Február 25. (Kislemez)
A Strutsról már írtam egyszer itt, szóval minden különösebb bemutatás nélkül csak annyit mondok, Luke Spiller énekesnél nem ismerek jobbat. legalábbis a kortársak között. 1991-ig úgy volt, hogy létezettFreddie Mercury és a többiek, most Luke Spiller van és a többiek. Remélem, ezzel sikerült felkeltenem az érdeklődést a dal iránt.
Mint minden Struts dal, ez az új kislemez is magába építi mindazt, amitől a Rock And Roll az, ami: zene, stílus, életforma. Nehéz ma olyan zenekart találni, amelyben mindhárom dolog így egyszerre megvan. Bennük megvan és az első lemez után, talán sikeresebbek is lesznek az új kiadójuknak köszönhetően, akik remélhetőleg felismerték a zenekarban rejlő lehetőségeket.
A dal – felépítésében és hangzásában – nagyon hasonlít a zenekar első slágeréhez, az It Could Have Been Me-hez, talán ez az egyetlen negatív dolog, amit említhetek, a többi kizárólag pozitív, minden Queen áthallás ellenére. Dögös gitárok, rendes gitárszóló, és nagyon kifejező ének. A srác tényleg azt csinál a hangjával, amit csak akar, de mindig negőrzi egyediségét és ami még ennél is fontosabb: őszinteségét. Végül – ehhez kapcsolódóan – külön kiemelendő, hogy a Struts nem fél mára már progresszívnek nevezhető elemeket használni egy popdalban, nevesítvén: érzelmes és kőkemény részeket váltogatni3:30 alatt.
Ez zenészeknek kötelező, a normális emberek csak élvezzék, hogy végre egy popdalon is lehet „mit” hallgatni.
