Heti egy! – Szorgalmi feladat
Előadó: Mystery Jets
Dal: Telomere
Megjelenés: 2016. Január 15. (A „Curve Of The Earth” album 1. dala)
A Mystery Jetsszel még London Islington negyedében találkoztam először 2006-ban, mikor Syd Barrett eltávozott az élők sorából és ennek apropóján pár – az undergroundban is – alig ismert előadó emlékkoncertet adott. Már akkor feltűnt, hogy ezek a srácok tényleg továbbvinni igyekszenek a Pink Floyd legendás LSD-mámorban ragadt énekesének örökségét. E koncert után nem sokkal a zenekar befutott Londonban, tehát az egész vilagon is, annak ellenére, hogy a szakmában sokszor nevetség tárgya volt, hogy a dobos apja a basszeros. Mivel az első és második lemezükön is Top30-as dalokkal büszkélkedhettek, ezek a hangok szépen lassan eltűntek és a szakma is inkább a zenei teljesítményre koncentrált. A harmadik lemez (személyes kedvencem) ugyan nem hozott slágereket, de bizonyította, hogy a zenekar az új pszichedelia mestere.
Most 4 év szünet után jelent meg a zenekar 6. lemeze, ami újra visszaemelheti őket a megérdemelt indie-mainstream-be, melynek bizonyítéka, hogy a zenekar életének legjobb lista-pozícióját foglalja el ez a lemez 2 hét elteltével, jelenleg a 30. helyen tanyázik.
A Telomere egy gyönyörű dal és rock and roll is egyben, tehát ritka darab manapság. Az egész lemezt ajánlanám mindenkinek, akik belefáradtak a letűnt trendek szolgai másolásán alapuló retró hullámok egymásra hajlásába, hiszen itt van egy olyan zene, ami megőrzi a pszichedelikus hagyományokat, de ugyanakkor progresszív is, mind a hangzást, mind a harmóniameneteket beleértve.