A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Hivatalosan is sütőben az első Random Trip album

2016. május 31., 14:33

Delov Jávor a magyar popszakmát hétről hétre összerántó improvizációs kollektívája ezeddig a megismételhetetlenséggel reklámozta magát, most mégis úgy tűnik, a projekt különböző felállásaival konkrét dalokat rögzítenek.

random trip

Immár hét éve, hogy a budapesti popzenészek ambicózus porondmesterekenét Delov Jávor először szeánszra hívta zenész barátait és üzletfeleit, megalapítva a Random Tripet. A periodikusan változó felállásban koncertező formáció a legkülönfélébb műfajok ütközéspontját finomítja közönségbarát dallamokká, miközben a magyar-és nemzetközi mainstream krémjébe is bele-belekap.

A Random Trip az elmúlt években az ország egyik legfoglalkoztattabb zenekarává vált anélkül, hogy akár csak egyetlen dalt is egynél több alkalommal adott volna elő. Most azonban minden megváltozik: a három éve nyilvánosságra hozott első szerzeményt, a Digital World-öt követően olybá fest, egy egész album került a sütőbe. Az első, Fábián Juli, Wolfie és Delov Jávor jegyezte, egyelőre ismeretlen című dalhoz már klipet is forgattak, mely a közeljövőben debütál.

Címkék:
Fonogram-életműdíjat kapott Müller Péter Sziámi, Galler András „Indián” és az idén 50 éves EDDA Művek
máj. 2., 15:03