Hogy élünk vagy elégünk, azt a hatalom mondja meg: Takács Tibor – Botrányt akarunk!
Erdős Péter sértődött felszólalása a „szennyhullám” ellen annak idején rengeteg alaptalan rágalmat indított világnak, és táptalajt szolgáltatott bődületes hazugságok egyfajta „igazsággá” válásához. A CPg történetét feldolgozó, Jaffa Kiadó égisze alatt nemrég megjelent Botrányt akarunk! című kötet most végre rendet vág a tévhitek és a csúsztatások közt.
Kezdjük az elején. Nekem személyesen ugyan semmi első kézből való tapasztalatom, élményem nincs a CPg-vel, nem is lehetne, hiszen leendő édesanyám alig érettségizett le, amikor ők már hűvösön voltak. Ennek fényében külön elképesztő, hogy a CPg zenéje, és egyelőre sajnos elévülhetetlennek tetsző mondanivalója, az internet segítségével végül utat talált hozzám is, olyan zenekarok kásás demóival együtt, mint a Tizedes meg a többiek, a Kisangyal, az ETA, a Rottens vagy a QSS. Ami még elképesztőbb, hogy már ennek is lassan húsz éve. És a felsorolt példákat elnézve nagyon furcsa az is, hogy akkor még mindig látszott, hogy a magyar kulturális tudatalatti még a mesebeli rendszerváltás után 20-30 évvel sem nagyon képes vagy nem nagyon akar különbséget tenni olyan, mindenkori rendszerrel szembehelyezkedő lázadók közt, mint a CPg és az olyan, „nemzeti érzelmű”, fajgyűlölő bandák közt, mint volt pl. a könyvben is sokat emlegetett Mos-OI.
Ugyan a könyv ezt végre tisztába teszi, de akkor leírom újra én is: a CPg elnevezés Coitus Punk Group-ot, később pedig Come on Punk Group-ot takart, és nem cigánypüfölő meg -pusztító galerit, gárdát vagy gépezetet. Csak azért mondom, mert amikor én megismertem a CPg-t, 2003 körül, még bőven tartotta magát a helytelen elnevezés, a Mos-OI „Cigánymentes övezet” című dalát én is CPg-dalként ismertem meg, és nem kevés utólagos kulimunka volt rendet vágni a saját fejemben.
Ez a könyv, amellett, hogy végre tisztába teszi Güzüék kálváriáját, igazából erről szól. Hogy felhívja a figyelmet arra, hogy mennyire meghatározó és mennyire veszélyes tud lenni a hatalom egy olyan ember kezében, aki időnként még a KISZ KB szempontjait is semmibe véve, pusztán a saját morális berendezkedése alapján adott lehetőséget zenekaroknak, vagy épp fosztotta meg őket attól. És arról, hogy akár a saját példámon keresztül is látszik, mennyire hosszú időre meghatározó kánon lehet egyetlen ember személyes sértettsége.
https://www.youtube.com/watch?v=sj-dWBSJVZM
Ki kevésbé, ki jobban, ki jól, ki rosszul, de a történetet nagyjából mindenki ismeri: a CPg egy indulatos számban kifejezésre juttatja azt a vágyát, hogy az egykori popcézárnak letépné kicsi füleit, szétrúgná tökeit, satöbbi, erre Erdős Péter felfújt egója ír egy kiáltványnak is beillő cikket a szennyhullám térnyeréséről, melynek nyomán elindulnak a punk-perek, és többé-kevésbé „ártatlan” fiatalok kerülnek börtönbe, kényszerülnek emigrációba. Erdős Pétert utólag már nem érdeklik áldásos cselekedeteinek következményei, mert fontosabb volt a Neoton és főleg Csepregi Éva „repülőrajtja”. Ennyi körvonalnak talán elég, mert a könyv több mint kimerítő jellemrajzát adja Erdősnek, meg úgy az egész korszaknak.
A Botrányt akarunk! fontos mű, hiszen a legapróbb részletekig lebontja és érthetővé teszi a rendszer működését, és ha nem figyelünk oda, egy szempillantás alatt megtanulunk cenzorul, besúgóul, rendőrül. Megismerhetjük a hatalom olyan sunyi módszereit, mint a rendőrök által a rendőrség postaládájába pottyantott, inkriminált magnókazetták, álcázva egy nem létező, „aggódó nagymama” rendőrnyelven írt levelével, amiben olyan nevek és elérhetőségek vannak, amikről egyetlen nagymama sem tudhatott soha.
Bár Takács Tibor könyve mögött valami döbbenetes mennyiségű, hihetetlenül alapos kutatómunka van, mint olvasmány, sajnos több helyen elvérzik. Mivel a könyv elsősorban levéltári alapokon, bírósági jelentéseken és vallomásokon alapszik, nagyrészt az akkori hatalom nyakatekert hivatali nyelvén van írva, ami az olvasmányt egyfelől iszonyú fárasztóvá, másfelől pedig porszárazzá teszi, emiatt pedig alkalmatlan arra, hogy a témával csak most ismerkedő fiataloknak kedvet csináljon. Aztán, minden kutatómunka dacára, itt is vannak olyan pontatlanságok, mint pl. hogy a könyv szerint Magyarországon 1983-1984 között indult meg a punkok és a skinheadek elkülönülése, míg Angliában eleve nem volt közük egymáshoz. Hát ez azért nem volt egészen igaz. Ott van pl. a Cockney Rejects nevű punkbanda, akiknek Oi! Oi! Oi! című dala önmagában megteremtette a punk azonos nevű mellékágát, illetve ott ugyanúgy nem volt az elején világos a képlet, hogy a skinhead NEM fajgyűlölő irányzat, éppen ellenkezőleg. Nem véletlen hívták a skinek az önmaguk közül kiutált kopaszokat boneheadnek.
Harmadrészt pedig a szigorúan dokumentarista jellegű kötetet kicsit lelazítandó, igazán belefért volna sokkal több személyes szín, pláne, hogy az utolsó fejezetben a szerző is elengedi kicsit magát. Meg lehetett volna szólaltatni Güzüéket, az MHV egykori dolgozóit, vagy akár a nemzet csótányát, Nagy Ferót is, aki a Beatricével igenis megágyazott a magyar punknak, akinek Garázs című műsora megkerülhetetlen, ha a punk hazai gyökereit kutatjuk, és akinek segítsége nélkül a CPg tán sose tudott volna kitörni Szegedről. Ezt még úgy is hatalmas kihagyott ziccernek érzem, hogy a hiányérzetemet bőven csökkenti a múltkori Benkő-interjú a Recorderen, a CPg-ről készült Pol Pot megye punkjai, vagy a tavalyi Szennyhullám-filmek.
Kicsit fáj ezt így leírni, de ahogy a CPg énekelte: „kurva kevés lett az egész”.
Azoknak, akiket érdekel a téma, természetesen kihagyhatatlan, valamint a jövő történelem-kutatóinak is nagyon szívesen ajánlom, mert tényleg ritka az ennyire részletekbe menő, alapos és zömében objektív iromány.
Ami viszont véglegesen bebetonozza a kötet létjogosultságát, és egyben teszi a CPg dalait a mai napig fájdalmasan aktuálissá, az az, hogy látjuk, nem léptünk túl ezen, mint társadalom, és en bloc is volna hova fejlődni, hiszen napjaink erdőspéterei továbbra is működnek, csak most inkább ennyi meg ennyi százaléknyi irodalmat irtanának ki. Csak abban reménykedem, hogy átkozott tevékenységük kitermeli a jövő barangóit, haskáit meg güzüit is. Ennyi most az okosság.
