Hollywood-i szennyes még soha nem volt ennyire tiszta
Két évtized filmtörténelmét és poltikai csapongásait gyúrja össze egyetlen, valószerűtlen nappá az Ave, Cézár! A Coen testvérek új filmjükben kuszálják össze az amerikai filmgyártás elvarratlan mítoszait, egyetlen céltól vezérelve: hogy megtalálják a maguk saját, Hollywood-i befejezését.
Joel és Ethan Coen filmjei legyen bár szó drámáról vagy komédiáról, egyetlen dologban megegyeznek. A testvérpár műveiből vasvillával kergeti a cukormázas tanulságokat, melyek helyére a mindennapok kíméletlen igazságtalanságát ülteti. Az Ember, aki ott sem volt vagy a Nem vénnek való vidék egyaránt az élet abszurditásával szembe kerülő, majd rossz döntést hozó átlagemberről szól. Az Arizonai ördögfióka vagy az Égető bizonyítékban nem mindennapi körülmények között buknak bele az abszurd akadályokba, miközben a páros hagyományosan az ártatlanokat bünteti, a bűnösöket pedig futni hagyja.
A Coen fivérek életük legbohókásabb csomagolásában tálalják a felemelő és lesújtó életet. Az Ave, Cézár! nem keres közösséget a Nagy Lebowski lényegében jelképpé vált karaktereivel: egy túlépített díszletbe, az amerikai film aranykorába repít.
A most felképezett Hollywood az uralkodó, a valóságban az MGM-ről mintázott a fiktív Capitol Pictures bűvköréből merít, összerántva az ötvenes évek mindenható mozgóképes eseményeit. Az George Clooney alakította kitalált és csöppet zavarodott színész legenda az ‘59-es Charlton Heston féle Ben Hur előtt tiszteleg, miközben a filmben az 1946-os Bikini-atoll atombomba tesztjeiről is jelen időben beszélnek, miközben az ötvenes évek hajnalán berobbanó televízió-jelenség is a ma égető problémájaként tűnik fel.
Josh Brolin játssza a minden botrányt eltusoló, minden szálat elvarró Eddie Mannix-et, aki kétes hírű producerként valóban kulcsszerepet játszott az MGM csoport piszkos ügyeinek szőnyeg alá söprésében. Mannix – életben és vásznon is – az a figura, aki látszólag csendes, visszahúzódó stílusában ártalmatlanítja a legveszélyesebb újságírókat, akadályozza meg tiltott fotók kiszivárgását és ügyel arra, hogy a színészek múltja ne találkozzon a jelennel.
Az Ave, Cézár! lett a film, melyben végre Hollywood általános problémájaként mutatja be a motiválatlanságot és a sikerben félbehagyott életek aranyba foglalt nyomorúságát. A „Miért csinálom ezt az egészet?” – kezdetű dilemmákból egyenesen következik a kérdés: vajon mindenki ennyire elveszett Hollywoodban? A Coen testvérek szinte az összes szereplőben elültették ezt az esetenként harsány, máskor csendes vívódást, olyan megtörtént eseteket idézve fel, mint például a Scarlet Johansson alakította családbarát úszó-csillag – a valóságban Esther Williams – terhesség utáni férjvadászata, vagy Clooney figurájának elrablása egy próba közepéről. A filmben nincsenek maniofeszt negatív hősök, rosszakarók és ősellenségek, mert nincs is szükség rájuk. A feszültséget leginkább a mindenkire ható, kíméletlenül múló idő kelti, melyen időnként felülemelkedve, néha mögötte loholva minden szereplő csak egy valami után kutat: ez pedig a saját boldogsága.
Az Ave, Cézár! megnyugtató bizonyíték, hogy a Hollywood-i befejezéseknek igen is helyük van a való életben. Ha másként nem is, úgy, hogy idővel, a vágyak beteljesítéseként mindnyájunkat a vesztünkbe rántsanak. Irigyeknek, rajongóknak, tétlen szemlélőknek mindenképp ajánlott.
