A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Ma kezdődik a Waldorfeszt, ahol lesz Дeva, Freakin’ Disco, Barcelona Gipsy balKan Orchestra, Óperentzia, Csaknekedkislány, Zságer Balázs és még sokan mások

2022. június 22., 17:42

Június 23-án, csütörtökön Zebegényben veszi kezdetét a Waldorfeszt, ami egy igazi „zöld” fesztivál a Dunakanyarban. A Waldorfeszt varázslatos és békés hangulatát a fesztiválozók, a fellépők, az önkéntesek és a szervezők együtt hozzák létre, immáron hatodik éve. A fesztivál 2016-ban költözött Zebegénybe, azóta ez a csodás falu és az azt körülölelő erdő az esemény otthona.

A Waldorfeszt célja egy olyan kulturális tér teremtése, ahol bemutatkozhatnak fiatal művészek, civil szervezetek, és ahol eszmét cserélhet bárki bárkivel, mindezt szabadon, nyugodtan és egy mindennél békésebb, Duna-parti környezetben. A fesztivál programjának magját civil, kézműves, zenei, irodalmi, színházi és egyéb alkotói közösségek alkotják. Alapelvei közé tartozik, hogy segítsünk, ismeretet terjesszünk, kapcsolódjunk a természethez, és védjük a környezetet amellett, hogy jól szórakozunk és hajnalig táncolunk.

A zebegényi Waldorfeszt a kisfesztiválok közé tartozik, a központja pedig a helyi Szőnyi Tábor. Alulról szerveződött évekkel ezelőtt, a kitalálói pedig már Waldorf oviba is együtt jártak – innen jött a név. Az egykori óvodások azóta is barátok, és a Waldorfban kapott értékeket szerették volna másokkal is megosztani, ezért kezdtek bele a fesztiválszervezésbe.

Дeva

„Immáron másodszor van szerencsém az elektronikus zenei színpad szervezésében részt venni a Waldorfeszten. Ezen a fesztiválon valóban mindenki arra törekszik, hogy békét és harmóniát éljünk meg együtt, nyitott és szabad közösségben a természet maximális tisztelete mellett. Olyan előadókat szerettem volna meghívni, akik a művészi teljesítményük mellett hasonló értékrendek mentén gondolkodnak.” – összegzi Zságer Balázs, hogy miért mondott igent másodszor is arra, hogy segítsen a program egy fontos részének megszervezésében, nem utolsósorban pedig ő maga is a fellépők között van, de ezúttal nem a zenekarával, hanem egy live acttel készül.

És akkor íme pár név a fellépők közül, némi zenei körítéssel:

Дeva, akit nem kell bemutatni:

A Barcelona Gipsy balKan Orchestra, mint a neve is jelzi Barcelonából érkezik Zebegénybe. Zenéjükben az európai cigányzene, a szving és a klezmer keveredik békésen. Maga a zenekar igazi multikulti banda, csak az énekesnőjük spanyol, egészen pontosan katalán, mellette vannak a zenekarban szerbek (egyikük szerb-indiai), meg egy francia, egy olasz, egy ukrán és egy görög is. Varázslatos zenéjük tökéletesen passzol majd a Dunához és partjához.

Óperentzia, meseszerű pszichedelikus zene, amiben nagyon sok minden találkozik össze egymással, úgyhogy fel sem soroljuk, elég csak megnézni-meghallgatni az alábbi videót:

Csaknekedkislány, ami manapság az egyik legközkedveltebb indiepop zenekar, elsősorban a fiatalok körében:

Freakin’ Disco éjfekete, a föld alól előszivárgó, ragacsos, pszichedelikus izgalom, ami olyan a zenében, mint a horrorban az Ördögűző: művészi, egyszeri és megismételhetetlen.

Flanger Kids, kedves lányok kedves elektronikus zenéje. Bár fiatal lányokról beszélünk, mégis olyan korszakokba kacsintanak vissza, amikor még talán nem is éltek. Vagy ha igen, akkor még nagyon-nagyon kicsik voltak. Ennek ellenére a zenéjük rendkívül meggyőző.

Siblicity, álomszerű, atmoszférikus, nem evilági, de a léleknek nagyon jól eső techno.

És ott lesz még többek között a Waldorfeszten Coloboma, Aiwa, Isu, Mankind, Vedat Akdag, a Korai Electric, a Zuboly, a Kollár-Klemencz Kamarazenekar, a Takkra és Cyborg Templar is. De te vajon ott leszel? Segítünk! A fesztivál eseményoldalán megnézheted a pontos programot, itt pedig megveheted a jegyed vagy bérleted, ha úgy döntesz, sok mindenki más mellett neked is Zebegényben, a Waldorfeszten van a helyed.