Húsz évvel később: Bad Company UK – Inside the Machine
Új rovatunkban 2000-ben, vagyis ma már 20 éve készült lemezeket veszünk elő, és hallgatjuk újra, vagy éppen fedezünk fel azok közül, amik esetleg anno kimaradtak. Előzőleg a Rollins Band Get Some Go Again című, erőtől duzzadó albumát poroltuk le, most viszont éles kanyart veszünk az underground elektronika felé, és a drum and bass sötét oldalának egyik kikerülhetetlen alapalbumát, a Bad Company (UK) Inside the Machine-jét emeljük le a polcról.
Még gimnazistaként, 2005-2006 környékén találkoztam a drum and bass-szel először, pár akkori ideig-óráig szobatársnak köszönhetően, akik komplett éjszakáimat fertőzték végig discmanre dugott, sercegő, bumszli számítógéphangfalakból áradó, számomra majdnem tolerálhatatlan liquid-muzsikákkal. De azért becsúsztak gyöngyszemek, amik valamennyire már akkor is megragadták a figyelmem, dacára annak, hogy az idő nagy részében olyan zenék közé menekültem a gimnáziumi légkör elől, mint a QSS vagy a Dead Kennedys. Vagy a Fürgerókalábak.
Ekkor hallottam először például Ed Rush-ról, Technical Itch-ről a Bad Companyról és a többiekről. Mostanában újra elkaptam a drum and bass lázat, így esett a választás a Bad Company debütáló albumára.
A Bad Company (vagy BC, vagy BC UK, vagy ƆEIƎC), ami nem tévesztendő össze a Paul Rodgers-féle klasszikus rockbandával, 1998-ban állt össze; a négytagú kollektívát alanyi jogon is komoly arcok, DJ Fresh, Vegas, dBridge és Maldini, alkotják. Első cuccaik magánkiadásban, illetve Ed Rush és Optical labeljénél, a Virusnál jelentek meg, az ezredforduló márciusában pedig megérkezett az Inside the Machine, amit most, évekkel később előrángatva is hihetetlenül friss, és még mindig szinte megléphetetlennek ható alapkő, ami az első hangjától az utolsóig a hangfalhoz szegezett.
Finoman a techstepbe is belenyúló, sötétlő, tíz hosszú tételre szabdalt, hetven percnyi tripcore, amit valami alattomos és mocskos, háttérben vigyorgó dark, tudatalatti techno-vibe is áthat. Az albumot nyitó Nitrous durva beatje ellentmondás nem tűrően lép az arcodba, és ránt azonnal magával, a Colonies elszállt hangtája olyan, mintha egy Pink Floyd-szám úszna be lassan az Atom Heart Motherről, míg sétálsz a savas esőben, aztán a semmiből, bumm!, megint elsodor egy förtelmes ütem. A monumentális, elemelkedett Trick of the Light, a horrorisztikus lebegésű, valószerűtlenül creepy Oxygen (The Drilla Killa)! Meg úgy az egész. Lecsupaszított, rideg és karcoló beat-csontvázak, a koponyád belső falán kaparászó, kiidegelő hangulatok, gatyaremegtető szub-basszusok kápráztatnak el trekkről trekkre, szociopata trip egy ketamintól és speedtől zárlatos, dühkezelési problémákkal küzdő tinédzser hüllőagyában.
A Bad Company további diszkográfiája, bár tartalmaz kiemelkedő dolgokat, később nem ért fel már az Inside the Machine által iszonyú magasra helyezett léchez, különösen miután 2002-ben Paul Rodgersék hivatalosan is rájuk erőltették a UK utótagot. De ez a lemez a mai napig, húsz évvel később is egy makulátlan, gonosz és elszállt csoda, nem beszélve az album megjelenése idején született, tonnányi kiadatlan trekkről, ami ebből az érából származik. Nem kezdőknek való tananyag, de ha kimaradt volna, mindenképp vesd rá magad.
Csúcspontok: Szemtelenség lenne csupán néhányat kiemelni, meg különben is egyben jó!
A teljes albumot ma este 9-től meghallgathatod az Open Air Rádión.
