Húsz évvel később: Del Tha Funkee Homosapien – Both Sides of the Brain

2001 számomra egyik leginkább beragadt vizuális ingere nem más volt, mint a leviatáni méterekkel megáldott, harcsaszájú bohóc rapper-szellem a Gorillaz sötét és csavarodott, debütáló klipjében, a Clint Eastwood-ban (és az azt továbbszövő Rock the House-ban), ami a velem egykorúak tömegeit babonázta meg. Nincs köztük olyan, akinek ne lett volna tőle akut dallamtapadása, akár évekig. Legutóbb egy kollégám emlegette fel, tegnap.
Az talán túlzás, hogy sokat hallott, élesedő denevérfüleimet már akkor megragadta volna ez az összehasonlíthatatlan flow, de az kétségtelen, hogy az ominózus dal egyik legkiemelkedőbb, egyben leghátborzongatóbb része a rap-betét.

Del Tha Funkee Homosapien nem sokkal később, még bőven a Clint Eastwood transzba ejtő hatása alatt jelent meg az életemben újra, bár akkor még nem tudtam, hogy így hívják. Akkoriban kattantam rá a Tony Hawk játékokra, amiknek egyébként sokat köszönhetek zenei téren, hiszen az első három rész soundtrackje egyszerűen hibátlan. A harmadik részben szereplő dala, az If You Must volt azon a lemezen az egyik legjobb dolog, amire nyomathattam a kickflipeket .

Del Teren Delvon Jones néven született 1972-ben, a kaliforniai Oaklandben, zenei karrierje az unokatestvére, Ice Cube mögött álló crew-ban, a Da Lench Mobban indult, első szólólemeze, az 1991-es I Wish My Brother George Was Here is Cube támogatásával jelenhetett meg. Sajnálatos módon kevert, zömében negatív kritikákat kapott, nem kis részben pont amiatt, hogy a két dudás stílusa nem igazán fért meg egymás mellett egy lemezen. Következő albumán már az ő kezében volt a kreatív kontroll, a No Need for Alarm 1993-ban jelent meg, és kiköszörülte a csorbát.

A következő lemez megjelenéséig Del úgy kapkodta az LSD-t, mint a savanyúcukrot, ami nagyban hozzátett saját, senkiével össze nem téveszthető stílusára.

1996-ban Delt menesztette az Elektra kiadó, egy időben olyan előadókkal, mint pl. a Souls of Mischief, éppen amikor, amikor következő lemeze, a Future Development kiadásra készen várta megjelenését, végül az album 1998-ban jelent meg, jogi kavarodások miatt csak kazettán. Egészen 2002-ig kellett várni, hogy a méltatlanul kezelt lemez CD-n is megjelenhessen. A nagykiadói döntéstől frusztráltan Del, a Souls of Mischief, Extra Prolific, Casual és mások összehozták saját crew-jukat, a Hieroglyphics-et, egyben saját label-jüket. Karrierjük méltatlan kezelése hírhedtté vált hip-hop körökön belül, és az ún. „industry rule #4080” tökéletes példájává vált. Ami tulajdonképpen csak maga a leszögezett tény, hogy a nagy kiadókat semennyire sem érdekli a zene, felületesek és kizárólag profitra törekednek. Döntésük rengeteg hip-hop előadót inspirált saját labeljük elindítására, ezzel egy kisebbfajta forradalmat is elindítva.
Az ezredforduló elhozta Del negyedik szólóalbumát, a Both Sides of the Braint is, ami olyan, akár egy mindent átfogó hip-hop lexikon, hiszen a jó 73 perces lemez tulajdonképpen egy „greateast beats and synths of hip-hop history”.  Elképesztően színes és szerteágazó lemez, ahol az erőteljes drone-tól a melodikus szintifutamokig minden elfér, a dobokat pedig olyan hangszerek dobják fel, mint a glockenspiel vagy akár a marimba.

A szövegszövés is hasonló, zajos és mély, kaján flow-ja, összetéveszthetetlen orgánuma minden erőlködés nélkül emeli ki a világ MC-jei közül, a szövegvilág meg a szokásos, szociálisan érzékeny témákat is valami egészen pofátlanul, minden tisztelettől mentesen prezentálja, könyörtelenül kigúnyolva pl. a kertvárosi amerikaiak életmódját, az ellenkulturális állásfoglalás fárasztó kliséit, de olyan bagatellnek ható témákkal is bővítve a lemez univerzumát, mint mondjuk a kifogásolható személyes higiénia.

Kísérletező kedve nem csak kiemeli a tömegből, hanem az átlagnál nehezebben emészhetővé is teszi Del művészetének befogadását, és hát a legtöbb kísérletező kedvű muzsikus kollektív hibájába is beleesik, nevezetesen abba, hogy túl sokat markol, túl sokat akar, a 17 dal nem tud egységes ívet adni a lemeznek, és bármilyen transzba ejtő, és meghökkentően eredeti tud lenni, több mint 70 perc alatt egyszerűen elfárad a koncepció.
Ennek ellenére a Both Sides of the Brain nem egy dala nettó zseniális kitörés, ami minden hibája ellenére abszolút megérdemelten van ott a kétezres évek legjobb albumai közt, és a mai napig tökéletes belépő a hip-hop misztikusabb birodalmainak irányába. Del pedig köszöni szépen, jól van, csinált később space-rap operát Dan The Automatorral és Kid Koalával közösen Deltron 3030 név alatt, három kultikus albumot a Hieroglyphics-szel, és azóta is megjelenő szólólemezein egyre-másra bebizonyítja, hogy a mai napig az egyik legeredetibb MC, akit ez a föld eddig a hátán hordott.

Csúcspontok: If You Must, Pet Peeves, Fake as Fuck, BM’s, Skull & Crossbones, Catch All This

Az albumot ma 8 órától teljes egészében meghallgathatod az Open Air Rádión.