A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Húsz évvel később: Manic Street Preachers – Know Your Enemy

2021. március 6., 15:03

Rovatunk, amelyben 20 évvel ezelőtt megjelent lemezeket veszünk elő és hallgatunk meg újra, halad a korral: az idén 2001-ben kiadott albumokat vizsgálunk meg, hogy lássuk: kiállták-e az idők próbáját. Erős év volt a 2001-es, erős lesz a rovat is.

A múlt héten Stephen Malkmus briliáns albumát vizsgáltuk meg, ez alkalommal pedig a Manic Street Preachers Know Your Enemy című lemeze kerül tű alá. Az albumot teljes egészében szombat este 20 órakor hallgathatod meg az Open Air Rádión.

A Manic Street Preachers minden szempontból egészen érdekes és kissé zavarba ejtő jelenség a mai napig. A wales-i szobakomcsik kezdték azzal, hogy első albumukat, az 1992-es Generation Terrorists-t, vagy ahogy akkoriban ők utaltak rá, „a világ legnagyszerűbb rockalbumát”, 16 millió példányban értékesítik, majd feloszlanak. És bár a lemez nem volt rossz, a vállalás túlságosan ambiciózusnak bizonyult, úgyhogy kénytelenek voltak tovább működni. Az 1994-es, nem hibátlan, ennek ellenére a szó minden értelmében zseniális The Holy Bible megjelenése után a zenekar híresen instabil kreatív motorja és főideológusa, Richey Edwards fogta magát, és 1995 februárjában minden nyom nélkül eltűnt. Talán ez az esemény volt az egyik legerősebb katalizátora annak, hogy a MSP kultikus zenekarrá válhatott, hiszen készen kapták az őket körülölelő, finom misztikumot. Mellettük szól, hogy Richey emlékét nem váltották aprópénzre azóta sem, koncertjeiken a mai napig ácsorog egy mikrofon önmagában a színpad jobb szélén, bevételeik 25%-át pedig a mai napig Edwards családjának utalják, annak ellenére is, hogy Edwardst 2008-ban hivatalosan is halottnak nyilvánították. A 2009-es Journal for Plague Lovers című album anyagát pedig teljesen egészében a köddé vált dalszerző hátrahagyott szövegei és témái adják ki.

De Edwards eltűnése komoly nyomott hagyott a zenekar kollektív pszichéjén is. A The Holy Bible-t követő, 1996-os Everything Must Go és az 1998-as This Is My Truth Tell Me Yours elképesztő kritikai és közönségsikere szupersztár-státuszba repítette a zilált pszichéjű bandát, amelynek tagjai a The Holy Bible óta egyre inkább vetkőzték le a korai, kicsit punkos megközelítést, és kezdték egyre inkább magukévá tenni a stadionos megszólalást és grandiózusságot. Közben kívülről nézve kicsit mulatságos is látni, hogy mintha egy kicsit sose tudnák, hogy mi legyen, a kezdeti ambiciózusság a mai napig nem hagyott alább, mintha lemezről lemezre próbálgatnák a túl nagy kabátot, de közben azt is érezni, hogy kicsit kényelmetlen nekik ez a szerep, és a sokszoros platina eladások nem férnek bele a magukról alkotott, dühös szalonszocialista, prédikátor-provokátor önképbe. Ennek a meghasonulásnak az egyik lexikonba való példája a 2001. március 19-én megjelent Know Your Enemy.

Az egyszeri hallgatóban szinte azonnal felmerül a kérdés a lemezen terpeszkedő dühöt hallva, hogy, már bocsánat a megfogalmazásért, de mégis mi a fasz bajuk lehet ezeknek? Edwards már hat éve nincs képben, ennyi idő alatt a legtöbb ember azért képes megbirkózni a gyásszal, még ha ilyen különös körülmények is ölelik körbe az egykori tag elvesztését. Nincsenek járványok, nincs végtelen hisztizés az interneten. Jó, a televízióban közvetített, közel-keleti konfliktusok valóban elég szürreálisak, elbagatellizálják a tömegekben az egésznek a rémét, és a felszín alatt már finoman kitapintható, hogy ez a világrend már nem marad, nem maradhat így sokáig, de azért még mindig hónapokra vagyunk a World Trade Center megtámadásától, amit még a jelen levő feszültség ellenére sem láthatott senki előre. Durván sarkítva a dolgot, nem nagyon történik semmi olyan, ami indokolná a szociálisan kissé tán túlérzékeny MSP felkúrtságát. Elismerem, hogy Bush elnöksége nem tett jót a bolygó kollektív mentálhigiéniájának, de a világ jelenlegi, prominens és kevésbé prominens vezetőit elnézve fasorba nem volt idiotizmus tekintetében.

Beszédes az album címe abban a tekintetben, hogy a lemezt hallgatva mintha a Manic maga sem tudná, hogy ki is az ellenség, akit ismernie kéne, erőt vesz rajtunk az érzés, hogy szinte önmaguk ellenségeként, direkt akarnák szabotálni az album sikerét, és készakarva szétszakítani saját rajongótáborukat. Ennek érdekében pedig kísérletet tesznek arra, hogy minden létező műfajban írjanak egy protest-songot. A lemez elején a karcos Found That Soul és az azt követő, melodikus Ocean Spray és az Intravenous Agnostic simán horogra is akaszt minket, az első botlás a klippel is megtámogatott So Why So Sad, ami önmagában ugyan egy remekbeszabott Beach Boys-hommage, de annyira elüt a lemez amúgy is elég rozoga ívétől, annyira kilóg róla minden tekintetben, hogy az már fáj. Az ezt követő Let Robeson Sing, és a korai R.E.M.-et idéző, mit idéző, egyenesen másoló The Year of Purification megint perfekt, de a The Fall motyogó énekbeszédét is eszünkbe juttató, akusztikus gitárokkal és furcsa dobgépekkel megtámogatott Wattsville Blues, és a kissé idegesítő Miss Europa Disco Dancer EU-szkeptikus funkja a Manic talán leggyengébb dalai közé tartoznak. A lemez második felén már nincsenek kiugróan rossz és látványosan erős dalok sem, csak ilyen egész jó térkitöltések követik egymást, a Royal Correspondent kivételével, ami ugyan nem annyira kizsigerelő, mint az volt, mégis megidézi a The Holy Bible sötét világát. A lemezt záró, Castro-pozitív Baby Elián és a krautrock-hatások mutató Freedom of Speech Won’t Feed My Children fárasztó patetikussága megint komoly próbatétel.

A Know Your Enemy legnagyobb baja az, hogy hosszú. Minden színessége ellenére 75 perc ebből iszonyú sok, pláne, hogy nem ül mindegyik dal, és a dalok íve sem tökéletes. Ez egyben valahol dühítő is, mert az album felesleges rétegei közt megbújik egy 45 perces, kis túlzással tökéletes lemez.
Érzem azért, hogy nem voltam valami igazságos az albummal. Mert ja, a világ elég rendesen el van baszva, ezek a srácok meg raklapnyi, kibaszott jó számot írtak már róla, és írnak azóta is. Muníció van hozzá rendesen.

Csúcspontok: Found That Soul, Intravenous Agnostic, The Year of Purification, Royal Correspondent

Az albumot teljes egészében szombat este 20 órakor hallgathatod meg az Open Air Rádión.

20 évvel később: Nick Cave & The Bad Seeds – No More Shall We Part
ápr. 10., 17:42
Húsz évvel később: KRS-One – The Sneak Attack – Támad a tanár úr
márc. 27., 17:00
Húsz évvel később: Gorillaz
márc. 20., 19:50
Húsz évvel később: Lars Frederiksen & The Bastards
márc. 13., 17:31