A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Húsz évvel később: Propagandhi – Today’s Empires, Tomorrow’s Ashes

2021. február 6., 19:02

Rovatunk, amelyben 20 évvel ezelőtt megjelent lemezeket veszünk elő és hallgatunk meg újra, halad a korral: az idén 2001-ben kiadott albumokat vizsgálunk meg, hogy lássuk: kiállták-e az idők próbáját. Erős év volt a 2001-es, erős lesz a rovat is. Első alkalommal a Frank Black and The Catholics Dog in the Sand című albumát vizsgáltuk meg, ez alkalommal pedig a Propagandhi harmadik nagylemeze, az épp húsz éve, 2001. február 6-án megjelent Today’s Empires, Tomorrow’s Ashes került fel a lejátszóra. Az albumot teljes egészében szombat este 20 órakor hallgathatod meg az Open Air Rádión.

Van három dolog ezen a planétán, amik relatív magabiztossággal jósolják meg a jövőt. Elsőnek mindjárt itt van Nostradamus, akinek feljegyzései már párszor mintha bejöttek volna. Másodikként ott van a Simpson család, akik sok minden egyéb mellett még Donald Trump elnökségét is előrevetítették évadokkal ezelőtt, Kamala Harris beiktatásán viselt kosztümét pedig már Lisán is láttuk 2012-ben. Harmadikként, de nem utolsó sorban pedig ott vannak a bolygó bármelyik pontjáról, a stílus bármelyik hullámában feltünedező punkzenekarok, mint pl. a Propagandhi.

A Propagandhi 1986-ban alakult Kanadában, azon belül is a manitobai Portage la Prairie-ben, ami egy alig 13 ezer fős kisváros nem messze az ország déli határától, és ami a helyi dakota indiánok adminisztratív központjának és a világ legnagyobb Coca-Colás dobozának is otthont ad.

A kezdet kezdetén kicsit nyögvenyelősen indultak, több basszusgitáros-cserén is átestek, mire kialakult egy stabil trió, ami aztán szép lassan bebetonozta magát a színtéren, pl. a Fugazi előzenekaraként. 1992-ben Californiában turnéztak a NOFX előtt, ekkor hívták fel magukra a NOFX-vezér Fat Mike figyelmét azzal, hogy élőben elnyomták a Cheap Trick I Want You to Want Me című dalát. Mike azonnal le is szerződtette őket saját, mai napig független kiadójához, a Fat Wrack Chords-hoz, itt jelent meg első, a deszkás punk jegyében fogant albumuk, a How to Clean Everything, amit a Less Talk, More Rock követett 1996-ban. Ironikus a lemez címe, hiszen a Propagandhi ekkorra már ismert volt arról, hogy élőben akár perceket dumáltak dalok közt a számukra fontos témákról. Egyre inkább kiélesedett a banda radikális és progresszív politikai éle, nem kevés anarchista felhanggal, ami nem könnyítette meg a dolgukat, hiszen a korabeli nyugati parti punk-színtér finoman szólva is egy végtelenül szexista és homofób közeg volt. Majdhogynem hülyén vette ki magát, hogy egy csupa, turházó deszkás srácból álló zenekar kiáll a melegek jogai mellett, teljes mellszélességgel támogatja a feminizmust, szót emel az állatkínzás, a társadalmi egyenlőtlenségek, és olyan, a bolygót kizsigerelő óriáscégek ellen, mint pl. a Shell. Meg olyan dalcímeket ad, mint pl.: Apparently, I’m a P.C. Fascist (Because I Care About Both Human and Non-Human Animals) vagy az …And We Thought Nation-States Were a Bad Idea.

Persze a zenei részt sem hanyagolták el. Az első két lemez ugyan nem volt különösebb megfejtés, korrekt, fogós skate-punk, melodikus hardcore ízekkel, de az öt év szünet után, 2001. február hatodikán érkező, zseniális című Today’s Empires, Tomorrow’s Ashes már a zenei részt tekintve is továbblépés. Ez alkalommal először, a srácok teret engedtek a bennük élő, első spanglijait köhögve szívó, garázssoron kujtorgó, tizenéves metálpatkánynak, és a szokásos punkdalok NWOBHM-hatásokkal(!) bővülnek, a Venom és főleg a Judas Priest egész konkrétan tetten érhető, akár a gitárokat, akár a vokálokat nézzük, a végeredmény pedig önmagáért beszél, az egész lemezt valami elképesztő, már-már ősi energia feszíti szét.

Közben se a rongyos pólót nem cserélték le Halford szado-mazo cuccaira, se a kopott gördeszkát rongyrázó Harley-kra, és nem adták fel az egész cécó punkos hitelét sem: a lemez végefelé a Bullshit Politicians egy Agnostic Front-albumról se lógna ki. Mi több, a Today’s Empires… ideológiailag is egy egészen új szint, nem csak azért, mert ez az első albumuk, ami Kanadában már a saját, független label-jüknél, a radikálisan baloldali nézeteket valló előadókat tömörítő, egyben alkotóműhelyként és olvasztótégelyként is működő G7 Welcoming Committee Records-nál jelent meg, hanem azért is, mert az eddig kitárgyalt kényes témák mellett a Propagandhi további égető kérdéseket szegez a hallgatónak. Tulajdonképpen nincs ezen a 33 perces, elemi erővel felrántott albumon egy kurva sor sem, ami ne szállna bele valamibe. Önmagában beszédes már az, hogy a borító a beat-költők atyjaként is ismert, lassan százkettedik életévét taposó Lawrence Ferlinghetti The Unfinished Flag of the United States című festményén alapszik. Néhány dal, akkoriban aktuális történelmi kérdésekkel foglalkozik, mint a lemezt nyitó Mate Ka Moris Ukun Rasik An, ami a Kelet-Timori menekültek ügyét állítja középpontba, vagy az Öböl-háborút elítélő Albright Monument, Baghdad. Ezek az események a mai napig éreztetik hatásukat, de vannak olyan, általánosabb dolgok is a lemezen, amikben még az album megjelenése óta eltelt két évtizedben sem történt igazán érdemi változás. Körbejárják a szexizmust és a gender-kérdést a Ladies’ Nite in Loserville-ben, szembehelyezik az individualizmus kiteljesedését a szervezett vallás minden egyéniséget csírájában elfojtó törekvésével az Ego Fum Papa: I Am The Pope-ban. Terítékre kerül az FBI szinte általános, minden területre kiterjedő foskavarása a With Friends Like These Who the Fuck Needs COINTELPRO? című dalban. Felhívják a figyelmet az állatok jogaira a Purina Hall of Fame-ben, aminek címe egy cinikus vicc a Nestlé birtokában lévő The Ralston Purina Company kárára, ami tényleg képes volt egy Purina Animal Hall of Fame néven dicsőségcsarnokot állítani olyan állatoknak, akik emberéletet mentettek. És így tovább.

Elképesztően dögös, együttordítós csúcsokat hozó lemezzel van dolgunk, ami mai füllel hallgatva sem vesztett az erejéből. A rajta kitárgyalt témákat meg most már érdemes lenne komolyan venni végre, mert észre se vettük, hogy a mából közben holnap lett egy pillanat alatt, és már most a tegnap birodalmainak mai hamujában kódorgunk iránytű nélkül.

Csúcspontok: Fuck the Border, With Friends Like These Who the Fuck Needs COINTELPRO?, Ordinary People Do Fucked-up Things When Fucked-up Things Become Ordinary, Bullshit Politicians, Purina Hall of Fame

Az albumot teljes egészében szombat este 20 órakor hallgathatod meg az Open Air Rádión.

Húsz évvel később: Stephen Malkmus – Stephen Malkmus
febr. 27., 19:09
Húsz évvel később: Man Or Astro-Man? – Beyond The Black Hole
febr. 20., 18:38