Így lett a DJ a zenészek császára
A tökéletes tréfán már senki nem nevet – a Zac Efron főszereplésével készülő Miénk a világ! az EDM rajongókat minden szemponból leíró legfinomabb szarkazmus iskolapéldája lehetne, ha készítői nem gondolták volna véresen komolyan a DJ-hőstörténetet. A basszus az altestre hat, a bpm szám a pulzussal játszadozik, a végeredmény pedig minden esetben kiszámlázható – így foglalható össze a Miénk a világ! (We Are Your Friends) egynyári romantikus-okosító zenés film tanulsága és üzenete. 2015-ben az EDM az a műfaji-és zeneipari gyűjtőfogalomnak, mely magába olvasztja az Y-és Z-generáció popkultúráját.
Az EDM a fiatalok önfeledtsége: oldás bánatra, tapasz boldogságra, az ezredforduló utáni zeneipar egyszerű és nagyszerű fejőstehene. Nem csoda, hogy az újkori MTV számára netrandi-valóságshowt gyártó Max Josephnek is felcsillant szeme a fiatalokról fiataloknak fiatalosan szóló film rendezői teendői kapcsán.
A Miénk a világ! játékfilm s mint ilyen, takaró: a valóság a vásznon látott eseményekkel való bármiféle egyezése csupán a véletlen műve – mondhatnánk. A feszes női testek és felbukkanó drogok miatt indokolatlanul 18-as karikával jutalmazott film, beharangozója szerint Cole, a Zac Efron által megformált szépreményű DJ történetén keresztül enged bepillantást az EDM lemezlovasok titkos világába. A gimnázium utáni holtidőben álmait majdhogynem feladó Cole ugyanis egy negyven körüli sztár DJ, a Wes Bentley alakította James mentorálásával ismeri meg “azokat a zenei alapokat, amelyekből végre össze tudja hozni saját, egyedi hangzású trackjét.”
Bár a másfélórás játékidő oroszlánrészét a hollywoodi huszonévesek útkeresése, szerelmi háromszögek és úszómedencékben való elmélkedés töltik ki, a DJ hivatással kapcsolatos jelenettöredékek mindenesetre tanulságosak. A Miénk a világ!-ból megtudhatjuk, hétvégente a klubban pörgetni nagyjából fedi a modern zenész mibenlétét, annak ellenére, hogy az EDM-ben kizárólag a lejátszott dalok fizikális hatásai, a megfelelő basszusfrekvenciákra beránduló csípő és a 128 bpm-es tempóra idealizált szívdobbanások számítanak valamint, hogy egy művész életében felmerülő legfontosabb kérdés mindig a “mennyit fizet?”.
Joseph elvitathatatlan érdeme azonban, hogy akarva-akaratlanul, de hitelesen vitte vászonra a nyugati alsó középosztály fiatal felnőttjeinek gyökértelenségét, a kompenzáló mába élést és a mindent felülíró, rémisztő mód pénzközpontú értékrendet. Az összhatást sajnos csak még nyomasztóbbá teszik a mélyfagyasztott szentimentális betétek. A pillanat értékének fejtegetése vagy a nem megfelelő pirulákba belehaló barátunk monológjának becsempészése egy mixbe ugyanazt az alufólia ízt hagyja az ember szájpadlásán, mint mikor a főhős utolsó negyed órába zsúfoltan döbben rá a külvilág hangjaira.
Mindez főleg annak tudatában dühítő, hogy a Miénk a világ! egy csokor ziccert ki- vagy lógva hagy. A külvárosi klubok túlfűtött miliője vagy a negyvenévesen kiégő, látens alkoholista sztár DJ-története külön-külön is filmet érdemelne ahelyett, hogy méltatlanul elkallódjon egy egyéjszakás tinimesében. Miután az amerikai mozikban minden idők egyik leggyengébb nyitását produkálta, kétség nincs afelől, hogy a film a szeptember 1-i bemutatót követően Magyarországon is learatja majd a neki kijáró babérokat.
