A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Így szól egy magyar dal egy ír dalszerző szájából: O’SULLIVAN – Szárnyaidon

2021. szeptember 7., 12:22

Az Írországban született, de 12 éve Magyarországon élő Ian O’Sullivan tavaly jelentkezett első szóló dalával, a sok hazai és nemzetközi lejátszási listát is meghódító keserédes nyári slágerrel. A Little Bird című szám annyira meghatározóvá vált számára, hogy úgy érezte, szeretné, ha a hazai közönség még jobban tudna kapcsolódni a mondanivalójához. Így született meg annak magyar változata, a Szárnyaidon, melynek dalszövegét a 30Y énekes-dalszerzője, Beck Zoli jegyzi.

Az ír származású O’SULLIVAN első magyar nyelvű számának egészen különleges a története, hiszen saját szerzeményét dolgozta át. A Szárnyaidon viszont nem egy egyszerű fordítása a tavaly megjelent Little Bird-nek, annál sokkal több.

O’SULLIVAN az elmúlt időszakban jobban beleásta magát a hazai alternatív zenei szcénába, és mikor koncertrepertoárjába ezekből is válogatott, észrevette, hogy a közönség teljesen új szinten tud kapcsolódni a magyar nyelvű dalokhoz.

“A koncertjeimen előadott szerzeményeknéll rájöttem, hogy ezek valójában versek, csak éppen hangosan éneklem őket. Mindig is fontos volt számomra minden saját szövegem, és úgy éreztem, hogy ha magyarul szólok a közönséghez, sokkal ösztönösebben éreznek rá a mondanivalómra – számomra pedig nincs is annál fontosabb, mint hogy kapcsolódni tudjak hozzájuk.”

A kezdetektől egyértelmű volt számára, hogy nem egy szimpla fordítást szeretne, úgy érezte, azzal elveszne a dal mondanivalója. Bár O’SULLIVAN kifejezetten jól beszél magyarul, az új terep sok nehézséget is jelentett számára. Ezért is hívta segítségül a 30Y frontemberét és jóbarátját, Beck Zolit.

“Zoli az egyik kedvenc emberem! Teljesen szabad kezet kapott tőlem. Sokat beszélgettünk a Little Birdben rejlő érzelmekről, amit aztán ő a saját szavaival mesélt el. Amikor átküldte az első változatot, azonnal beleszerettem. Innentől már csak az volt a kihívás, hogy én is felnőjek ezekhez a gyönyörű, tiszta szavakhoz.”

 A keserédes hangulatú Little Bird tehát új irányt vett, és jóval absztraktabb képi világgal meséli el egy fiú és egy lány szerelmét.

O’SULLIVAN saját bevallása szerint – mivel korábban is énekelt már magyarul –, magabiztosan vágott neki a feladatnak, de a felvételek közben rá kellett döbbennie, hogy nehezebb dolga van, mint gondolta. A legtöbb fejtörést a kiejtés és a helyes hangsúlyok megtalálása okozta, ezért magyar barátoktól és zenészektől kért tanácsot. Bár hosszú út és rengeteg munka vezetett a Szárnyaidon megjelenéséig, a végeredmény önmagáért beszél.

Fotó: Aradi Nóra