A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

Íme a lista, melyre egy éve vár a világ

2015. december 22., 8:34

Lemezeket rangsorolni igen hálátlan feladat, egy efféle lista érvényességéről bárkit is meggyőzni pedig egyenest a lehetetlennel határos – az Uncut magazin ennek ellenére idén is végigpásztázta a legjobb új megjelenések sorait, hogy egy meglepően átfogó felsorolással zárja az évet.

Az év végi listák hagyományosan a téli szünet ebédlőasztal-borogatásainak egyik legfőbb kiváltó okaként élnek az emberi tudatban, azonban ritkán, de előfordul, hogy az önkényes kinyilatkoztatásokon túllépve valóban hiteles térképet adnak az óév terméséhez. Az Uncut idén is összeállította az év legjobb új lemezeinek ötvenes listáját, melynek dobogósai egészen átfogóan mutatják be, miről is szólt a 2015-ös év könnyűzenei teljesítménye.

10. New Order – Music Complete

A New Order egy évtizedes kihagyás és Peter Hook a zenekarból való kiválása után jelentetett meg lemezt. Az ember-gép kapcsolatokban feltétlen elmerülő, táncoltató formáció a Music Complete albummal bebizonyította, hogy átalakulva, újabb évek súlyával a vállukon is képesek elbűvölni a táncoslábú tömegeket.

9. Sleaford Moods – Key Markets

Jason Williamson hallhatóan beleszaladt a számára leginkább testhezálló inspirációs forrásba, mikor a félelmetesen gazdagok és gazdag félelmetesek mindennapjaira reflektálva írt egy teljes albumra elegendő anyagot.

8. Natalie Prass – Natalie Prass

A sokáig Jenny Lewis zenekarában állomásozó Natalie Prass bemutatkozó albuma is idén jelent meg. A Spacebomb Recordsnál gondozott énekesnő könnyed, mégis konkrét lemezt hozott össze a nagyzenekari hangszerelés és a hetvenes évek egyetemes lüktetésének jegyében.

7. Courtney Barnett – Sometimes I Sit And Think And  Sometimes I Just Sit

Barnett már legutóbbi, 2013-as A Sea Of Split Peas című lemezével bebetonozta magát a Lou Reed ihletésű grunge-pop énekesnők egyelőre nem túl zsúfolt, ám kétségtelenül ígéretes piacán. Új albumától sem érdemes pálfordulásos meglepetést várni, sokkal inkább egy, már megkezdett történet továbbfejtését.

6. Tame Impala – Currents

Kevin Parker zenekara a korai hetvenes évek LSD-látomásokba burkolózó pszichedelikus rockzenéjétől lassú, ám megállíthatatlan folyamat révén jutott el a kortárs szórakozóhelyek éjjel két óra utáni tánczenéihez. A korral való haladás jegyében az új Tame Impalanak immár több köze van a Daft Punkhoz, mint Syd Barretthez.

5. Father John Misty – I Love You, Honeybear

Kellő iróniával fűszerezve alkotta meg a legcsodálatosabb átlagember aláfestő zenéjét Josh Tillman. Az I Love You, Honeybear első-s milliomodik hallgatásra is őszintének hat, mely évről évre nagyobb fegyverténynak számít a globális popszakmában.

4. Ryley Walker – Primrose Green

2015 minden bizonnyal az amerikai gazdálkodó-folk diadalmeneteként vonul majd be a történelembe: Ryley Walker szépen summázza, mit is jelent ma egy olyan műfaj, melynek a varázsát jelentő autentikusságát csak kevesen képesek megőrizni.

3. Sufjan Stevens – Carrie&Lowell

Stevens újabb, saját anyja és mostohaapja után keresztelt albuma a részletekről szól. Az apró lépéseket követő dallamvilág, a lomhán építkező dalok pedig annak rendje s módja szerint igen széles közönséget szólítanak meg.

2. Kendrick Lamar – To Pimp A Butterfly

A minden szempontból aktuális szövegvilágáról elhíresült rapper egyike az év nagy zeneipari nyerteseinek. A To Pimp A Butterfly telitalálat mindazok számára, akik hisznek a súlyosa aranyékszerek és minden korok szociális érzékenységének egymásra találásában.

1.Julia Holter – Have You In My Wilderness

Julia Holter zenéjét az Uncut csak az Aphex Twin és a Beach Boys eltitkolt szerelemgyerekeként azonosítja, találó mód. Az elektronikát az akusztikus, fahangok szövetébe tekerő Holter az évek során valóságos zenei építésszé érett, akinek legújabb lemeze úgy tűnik, végre az őt megillető figyelemben részesül.

Címkék:
Kottamagyar – új magyar zenei műsor az Open Air Rádión
okt. 22., 17:00
Ozzy újra Budapesten!
okt. 22., 14:36