Isten kedvenc zenekara az Akváriumban

1980 április 1-jén teljesen hagyományos hangszerelésben lépett először a berlini fal boldogabbik oldalán színpadra az Einstürzende Neubauten. A – egy dobfelszerelés kényszerű eladása majd jobbára fémhulladékkal való pótlása miatt – szinte véletlenül az indusztriális műfaj teremtő messiásává vált zenekar a fal leomlásakor érkezett először válaszúthoz. A legsötétebb német underground zászlóshajója alól 9 év után kiszaladt a gyűlölt és meghatározó szimbólumrendszer, Blixa Bargeld kollektívája pedig egyenest belefarolt a nyakába szakadt szabadság súlya alatt roskadozó európai zeneiparba.
Németországban az Einstürzende Neubauten afféle büszkén őrzött nemzeti kincs, a régi homályból visszamaradt barikádszónok, amely a gránátnyomás ellenére képes volt beilleszkedni a ’89 utáni mindennapokba. Teljes más a helyzet azonban Magyarországon, ahol a zenekar misztifikálása csak a nyolcvanas évek hőskora után kezdődött és az öltönypunk ideológia helyett főként jóval a rendszerváltás után született slágerekre épült.

Kosarak adása, vétele

Az Akvárium Nagyhalljában nagyjából 700 ember gyűlt össze a csütörtök este az Einstürzende Neubauten turnéfelező koncertjére. Éjfeketébe tekercselt rajongók, MOME divatgólyák, a budapesti német átlagember szövetség tagjai és persze mindazok, akik szerettek volna ott lenni a zenekar 1989-es, Petőfi Csarnok beli fellépésén. A berlini hatosfogat épp az annyira kedves, mint hátborzongató Greatest Hits-címkével vágott neki Európának. Az önirónia pedig – mint az köztudott – csak abban az esetben működik, ha mélyen magában foglalja az igazságot: a koncertkörút Németországon túl főként a közép-keleti régiót célozta meg, többek közt Szlovákiát, Olaszországot és így Magyarországot is, ahol a közönség oroszlánrésze egy valamit szeretne hallani: kedvenc slágereit. Az Akvárium beli előadás a bizonyíték, az Einstürzende Neubauten és közönsége közti nexus 35 év elteltével átalakult. Az ipari zenéből kinőtt társaság belefáradt vagy beleunt a kardoskodásba, rádöbbent, hogy igenis szereti magához közel érezni az embereket és ennek érdekében szívesen édesget is, ha a helyzet úgy kívánja. A jobbára ív nélküli, ám szép pillanatokban bővelkedő műsort ennek megfelelően kívánságkosár jelleg tette cafrangossá. A körülbelül másfél órás játékidő során az 1985-2007 közti időszak olyan darabjai lettek egymásnak eresztve, mint a The Garden, a Sabrina, az Ein leichtes leises Säuseln, Let’s Do It A Dada, Youme&Meyou vagy a Dead Friends sőt, másodpercek erejéig még a teljességgel műsoridegen Halber Mensch is előkerült.

Fogadjon örökbe tapsot

Az Einstürzende Neubauten leghírhedtebb tulajdonsága kétség kívül a kreatív eszközhasználat és annak nagy és nehéz hozományai: a kazándobok, a köszörűmechanika és ventilátorfogak behangolt szerelemgyerekeként aposztrofálható hangszerkreatúra és rengeteg, de rengeteg tompán karcos fémtárgy. Kijelenthető, hogy a zenekar munkássága arányok terén inkább húz az experimentális hangképek felé, mintsem a refrénekhez, épp ezért a mérleg nyelvének utóbbiak javára való elbillentése igen veszélyes. A csütörtök este tanulsága, hogy a legjobb ízléssel adagolt zaj, a klasszikus rockzenei felálláson továbbmutató eszközhasználat nem megfelelő környezetben könnyen vezethet ellentmondáshoz. A zenekar láthatóan tisztában volt azzal, az Akvárium Nagyhalljába érkezők bádoglemezek huzamosabb ideig tartó nyekeregtetése esetén legkevesebb a második visszatapsot hazavitték volna. Így nem maradt más, mint a melódiáktól mentes, kritikus részek kicentizése. Bargeld a magára vállalt búcsúzással megmentette az est becsületét. „Ha majd egyszer mind meghaltok, a teremtőtök elé járulva nézzetek a szemébe és mondjátok el neki, láttam a kedvenc a zenekarodat!”