A fesztivál rádió.
Egész évben zene.

 

Open Air Rádió

IZOMFOCI BAJNOKSÁG – SZÉKELY PÉTER ZSOLT

2017. február 25., 17:44

Összetett szavunk, a lokálpatriotizmus lényegibb tagja a lokál. Egy lokálban ugyanis elég jól meg lehet vitatni (bizakodó jövő időben): milyen összeállításban fognak kiállni, ki lövi a negyediket, a három pont mit is jelent majd a tabellán. Egy lokálban, a helyi meccsen látottakat (szomorkás múlt időben) ki is lehet értékelni: a bíró alattomos, sunyi kis véreb volt, a lelátóra ráférne végre egy renoválás, Olekszandr Mikolajovics Bondarenko pedig érthetetlen, miért bukdácsolt a vendéggólnál a belső védő pozíciójában. Szőnyiről sokaknak az 1923-as Zebegényi Dunakanyar jut eszébe, de az igazán militarista kultúra rajongóknak a Szőnyi úti stadion a maga történetével, utánpótlás nevelésével és nemkülönben színvilágával sejlik fel. Akik Szőnyiről egy Istvánra asszociálnak, azoknak a sárga-kékről az ukrán válogatott, a BFC Siófok, a REAC 1912 és a TURA VSK, vagy még inkább az IKEA húsgombócába szúrt kis zászlócska jut eszébe. A fanatikus BVSC-seknek viszont Egervári zsebkendője és a lichtensteini FC Balzers elleni ’97-es KEK-diadal után a lelátó csapatszínű lobogó-tengerének hullámzása.

Ígéretéhez híven az Open Air Rádió, mint az IZOMFOCI BAJNOKSÁG kiemelt médiatámogatója eljuttatja korunk legnagyobb edzőinek ars poeticáját a gombfoci szerelmeseihez.

Az edző
Székely Péter Zsolt – BVSC
/Buliügyi szakfelelős/

1. Gomb, autós kártya vagy szexnaptár?
Pont ebben a sorrendben léptek be az életembe… autóskártyát már rég láttam, de minden pakliban van MINDEN’VIVŐ!

2. Mikor kezdted, mikor szoktál le?
…gyermekkoromban temérdek bajnokságon vettem részt az ucsitesóméknál, már ha a k. (kedves, a szerk.) szülők odaengedtek minket a kihúzható kanapé aljára rajzolt pályához… annyira elvakultak voltak az „öregek”, hogy apám, a gézből készített kapuhoz, még mozgatható kapust is fabrikált, akinek akár köténygólt is lehetett lőni… így kezdődött, és most itt vagyok!

3. Mit kell tudni a csapatodról?
A csapatom, a valaha volt legjobb BVSC az egész világon, az 1995/1996os NB1 második helyezettje, mint BVSC-Dreher, a fradikával egy népstadionbeli kettős rangadón dőlt el a bajnokság, őrült csatában… természetesen ott voltam, és mérhetetlen büszkeséggel tölt el, hogy az utolsó pillanatban engem kértek fel vezetőedzőnek.

fotó: A híres ’96-97-es felállás a mai Hertha BSC sikeredzőjével, Dárdai Pállal

4. Köröm, körömágy vagy begy?
Gól, gólok, mindenáron…

5. Mi volt az eddigi legnagyobb sikered?
Egyértelműen ez a világbajnoki kvalifikáció!

6. Mit vársz a csapatodtól a világbajnokságon?
A tisztes helytállás, a sportszerű játék, a példamutatás: egy cseppet semmérdekel! Győzni jöttünk, győzni fogunk, bármi áron, ha kell sörrel, vodkával, sörrel, sörrel…

7. Mi a csapatod indulója?
Vasutasok aranya, GARABAAA!

8. Amikor Capo di Tutti Kpi (alias Péter) nem éppen a BVSC szakvezetője, akkor vad, beöltözős bulikban lyukaszt, bélyegeket ragaszt a vasutasok bérletébe, és friss levegőt szív hajnali ötkor a Chachacha vagy a Bahnhof peronján.

A csapat
Teljes neve: BVSC – Budapesti Vasutas Sport Club
Becenevük: Vasutasok, zuglói zugivók, Darazsak
Alapították: 1911 tavasza
Stadionja: Szőnyi úti stadion (105m x 68m)

fotó: Aki egyszer látta, nem felejti el az eredménykijelzőt

Stadion befogadóképessége: jelenleg 9.000 néző (nézőcsúcs: BVSC-Bp. Honvéd 0:1, 1959. február 28., 22.000 néző)
Nemzeti bajnokság: jelenleg BLSZ II

fotó: Húsgolyóhalom a BVSC színeiben

Legjobb NB1 bajnoki helyezése: 1996-os szezonban 2. hely
Magyar vonatkozás: Szinte csak az van. Aranyos, Balog, Bérczy, Boda, Bodnár, Bognár, Bükszegi, Csábi, Cseh, Dárdai, Détári, Disztl, Dragoner, Duró, Egressy, Erős, Farkasházy, Füzy, Garaba, Gáspár, Komlósi, Koszta, Kovács, Marozsán, Orosz, Pintér, Polonkai, Rósa, Simon, Szalma, Urbányi, Vég, Vincze.