James Brown rekonstruált drog-interjújánál egyszerűen nincs viccesebb
1988-ban James Brownt droghasználat miatt állították elő. A zenészt óvadék ellenében szabadlábra helyezték, így semmi nem állhatott útjába, hogy a szervezetében a legkülönfélébb narkotikumokkal a rendőrségről egyenest a CNN stábjához siessen. Brown kultikus interjúját most Jordan Peele idézte meg, szóról szóra.
1988 májusában nem mindennapi alanyt cipeltek be az észak-karolinai Aiken megye egyik rendőrörsére. James Brown-t bűnös droghasználat igen megalapozott gyanújával állították elő, azonban 24 ezer dolláros óvadék fejében néhány órán belül szabadon távozhatott. A zenész, akinek szervezetében valószínűleg csak ekkor indult be az igazi móka, így stílszerűen még épp odaért a CNN-nel egyeztetett interjúra. A csatorna részéről Sonya Friedman került a mókás vagy kínos, de mindenképp megismételhetetlen helyzetbe, hogy a tökéletesen euforikus – ügyvédje szerint mindössze csekély mennyiségű alkoholos frissítőt fogyasztó – saját dalszövegeivel válaszoló és kifejezetten hangos Brown-nal beszélgessen. A parádés eredeti felvételt, most a komikus Jordan Peele támasztotta fel, jelmezben és hű szövegkönyvvel, megtörtént eset alapján.